Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom: az újszülöttek esetében a kórházi fertőzések nagy része megelőzhető

2022. október 21. – 15:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A nemrég Kolozsváron történt csecsemőelhalálozási esetek kapcsán bocsátott ki közleményt az Erdélyi Nők a Szülésért mozgalom, szolidaritást vállalva a traumatizált, igazságukat kereső családokkal, és változást szorgalmazva az egészségügyi ellátásban Románia-szerte.

A közleményben arra hívják fel a figyelmet, hogy az újszülöttek esetében a kórházi fertőzések nagy része megelőzhető lenne néhány alapvető higiéniai protokoll és csecsemőgondozási alapelv betartásával.

A járvány- és fertőzésmegelőzésre vonatkozó szabályok betartása mellett csökkentené a fertőzés kockázatát, ha a kisbabákat nem választanák el édesanyjuktól, támogatnák a szoptatást, az anya és baba háborítatlan bőrkontaktusát, állandó együttlétét, és csökkentenék a fertőzési forrásként szolgáló felületek, eszközök szükségtelen használatát (például nem hordoznák helyiségről helyiségre a kisbabákat, hanem az édesanyjukkal közös szobában vizsgálnák meg, mellőznék a cumisüvegek szükségtelen használatát stb.), valamint a szükséges minimálisra csökkentenék azon dolgozók körét, akiknek az egyes kisbabákkal közvetlen kontaktusba kell kerülniük.

A Kolozs Megyei Klinikai Kórházat azzal vádolják, hogy az utóbbi hetekben több újszülött is meghalt itt kórházi fertőzések miatt. Az egészségügyi minisztérium vizsgálatot indított, és azt közölte, bizonyítottan csak egy csecsemő halála hozható összefüggésbe nozokomiális fertőzésekkel.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!