Ellopott részegen egy rendőrautót, majd a többi sofőrt igazoltatta egy fiatalember Nagyszebenben
Egy fiatalembert ittas vezetésen értek Nagyszebenben, ezért bevitték a rendőrfelügyelőségre, de távoztában ellopta az egyik járőrautót, írja a Spotmedia.
„00.40 óra körül egy 23 éves, Veresmart községből származó fiatalembert ellenőriztek autóvezetés közben Nagyszebenben, a Banatului utcán, akinek leheletében 0,79 mg/l alkoholt mutatott ki a szonda. A rendőrség megállapította, hogy az autó nem volt bejegyezve a forgalomba” – írja közleményében a Szeben Megyei Rendőrfelügyelőség.
„A fiatalembert elkísérték egy orvosi rendelőbe, ahol mintát vettek tőle, hogy megállapítsák a véralkoholszintjét, majd a Nagyszebeni Közlekedési Hivatalba szállították, hogy előkészítsék a bűnügyi nyomozáshoz szükséges dokumentumokat.
Ugyanazon az éjszakán, 02.55 körül egy sofőr a 112-es segélyhívón keresztül jelentette, hogy a nagyszebeni Mihai Viteazu sugárúton egy civil ruhás férfi kiszállt egy rendőrautóból, és elkérte a jogosítványát. A bejelentő arról is beszámolt, hogy a férfi alkoholos befolyásoltság alatt állt.
Azonnal ellenőrzést indítottak a jármű és az azt használó személy azonosítására, és megállapították, hogy a Nagyszebeni Közlekedési Hivatal munkatársai által használt járművet az egység székhelye elől lopták el. Az ellenőrzést követően 03.35 körül Vesztény településen azonosították a szóban forgó járművet.
Ugyanakkor azonosították azt a férfit is, aki ellophatta a járművet, vagyis a 23 éves fiatalembert, akit korábban alkoholos befolyásoltság alatt találtak” – közölte a Szeben Megyei Felügyelőség.
A fiatalember a forgalomban megállított sofőröktől kapott pénzt szerencsejáték gépeken játszotta el.
Az eset nem tekinthető kimondottan egyedinek, a Spotmedia emlékezetet, hogy két héttel ezelőtt valaki feltört és kirabolt egy rendőrautót, amely a Nagyszeben Megyei Rendőrfelügyelőség székháza előtt parkolt. Egy mobiltelefon tartó, egy mellény, egy távirányító és két zseblámpa tűnt el a járműből.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!