Ezentúl a járdáról is elszállíthatja a rendőrség a szabálytalanul parkoló autókat

2022. október 19. – 15:06

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénymódosító tervezetet, amely lehetővé teszi, hogy a közlekedési rendőrség bárhonnan elszállíthassa a szabálytalanul várakozó autókat.

A jogszabályjavaslat mellett 232, ellene 3 képviselő szavazott, 29-en tartózkodtak, adta hírül az Agerpres.

A tervezet a közúti közlekedést szabályozó 2002/195-ös sürgősségi kormányrendelet (a közlekedési törvénykönyv) 64-es cikkét módosítja. Lehetővé teszi a közlekedési rendőrök számára, hogy ne csak az úttesten szabálytalanul várakozó járműveket szállítsa el – mint ahogy a rendelet jelenleg előírja –, hanem a közterületen bárhol szabálytalanul várakozó gépkocsikat.

A tervezet szerint a rendőröknek elsősorban azokban az esetekben kell ehhez az intézkedéshez folyamodniuk, ha a szabálytalanul várakozó jármű nagy mértékben akadályozza vagy veszélyezteti a forgalmat.

A közlekedési törvénykönyv jelenleg hatályos előírása szerint a rendőrség csak abban az esetben szállíthatja el a szabálytalanul várakozó járművet, ha a gépkocsi az úttesten várakozik. A járdán szabálytalanul parkoló autó esetében a rendőrség nem intézkedhet – érvelt a módosító javaslat kezdeményezője, Cătălin Drulă USR-s képviselő.

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnökének magyarázata szerint a tervezet a gyalogosok, főként a kisgyermekekkel közlekedő szülők, mozgássérült személyek biztonságát tartja szem előtt, akik sok esetben kénytelenek az úttesten haladni, mert a járdát elfoglalják a szabálytalanul parkoló vagy várakozó gépkocsik. Ugyanakkor a tűzoltókat is akadályozhatják munkájukban ezek a járművek.

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciója tartózkodott a szavazáson, Alin Coleşa képviselő szerint azért, mert a jogszabálytervezet 'számos visszaélésnek' adhat teret.

A szenátus első megkeresett házként 2019. május 29-ei ülésén elutasította a tervezetet, a képviselőház döntő házként szavazott róla szerdán.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!