Közösséget vállal a Magyarországon kiálló tanárokkal az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság

2022. október 19. – 08:09

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A közösségi oldalán közzétett nyilatkozatban vállal szolidaritást a Magyarországon kiálló tanárokkal az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság. A szervezet elnöksége kifejti, hogy csakis a felelősségteljes és hatalmi beavatkozástól mentesen végzett oktató-nevelő munka teremtheti meg a társadalomban a biztos alapokon kibontakozó tudás és az öntudatos állampolgári tevékenység készségét. Ennek ellehetetlenítése a jövő nemzedékek, valamennyi leendő állampolgár tanuláshoz való jogának a megkárosítását és érvényesülésük megnehezítését jelenti.

Az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság elnökségének nyilatkozata:

„Csatlakozva a Magyar Filozófiai Társaság szolidaritási nyilatkozatához, az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság is közösséget vállal a Magyarországon elemi lét- és munkafeltételeikért kiálló tanárokkal. Társaságunk, amelynek tagjai között nagy számban vannak középiskolai tanárok, aggasztónak találja a magyarországi tanárok helyzetét, különösképpen a tiltakozó tanárok elbocsájtását, és a tanárok sztrájkjogának korlátozását.

Úgy gondoljuk, hogy csakis a felelősségteljes és hatalmi beavatkozástól mentesen végzett oktató-nevelő munka teremtheti meg a társadalomban a biztos alapokon kibontakozó tudás és az öntudatos állampolgári tevékenység készségét. Ennek ellehetetlenítése a jövő nemzedékek, valamennyi leendő állampolgár tanuláshoz való jogának a megkárosítását és érvényesülésük megnehezítését jelenti.

Számunkra sem közömbös a tanári jogok, a tanári életpálya és a magyar nyelvű közoktatás sorsának az alakulása. Meggyőződésünk, hogy a magyarországi középiskolai tanárok anyagi és társadalmi megbecsülésért, és demokratikus jogaik gyakorlásáért indított mozgalma nemcsak a demokratikus közállapotokért való bátor kiállás, hanem olyan tudatos és felelősségteljes magatartás is, amely nélkül egyetlen társadalom sem boldogulhat.”

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!