Elfogadta az EP Románia és Bulgária schengeni csatlakozására vonatkozó egyezményt

2022. október 18. – 14:13

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elfogadta az Európai Parlament Románia és Bulgária schengeni övezethez való csatlakozására vonatkozó egyezményt. A csatlakozásra 547 képviselő mondott igent, 49 – többnyire szélsőjobboldali – politikus ellenezte. Mark Rutte holland miniszterelnök pártjának, a Volkspartij voor Vrijheid en Democratie (Renew Europe) öt EP-képviselője tartózkodott. Végső döntés a csatlakozásról év végéig születhet.

Az MTI korábban arról írt, hogy Románia az Európai Unióhoz való 2007-es csatlakozáskor vállalta, hogy csatlakozik a schengeni térséghez is. A schengeni csatlakozást technikai feltételekhez köti az EU, amelyek teljesítését már 2011-ben elismerte az Európai Bizottság. A csatlakozás azonban egyes tagállamok ellenkezése miatt nem történhetett meg.

A schengeni csatlakozást korábban blokkoló országok közül egyedül Hollandia nem adott egyértelmű választ arra, hogy megváltoztatta volna álláspontját. Mark Rutte holland miniszterelnök – aki nemrég Romániába látogatott – újságírói kérdésre úgy fogalmazott, hogy Hollandia elviekben nem ellenzi Románia schengeni övezethez csatlakozását, de Bukarestnek valamennyi feltételt teljesítenie kell. Elismerte, hogy Románia sok lépést tett a jó irányba, de hozzátette: „szerkezetileg erősebb jogállammá kell válnia”.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!