„Boltot nyit” az iskolákban, így növeli a hátrányos helyzetű gyerekek jelenléti arányát egy Brassó megyei egyesület
Az Iskolai Bolt nevű program keretében a vidombáki Eltera Egyesület lényegében arra teremt lehetőséget a hátrányos helyzetű gyerekek számára, hogy beszerezhessenek ruházati cikkeket, higiéniai termékeket, tanszereket, írja az Adevarul. Az adományokból gyűjtött árucikkekért azonban nem pénzzel kell fizetni. Aki rendszeresen látogatja az órákat, az pontokat kap, és ezekért vásárolhat az Iskolai Boltban.
A kezdeményezés egyértelműen sikeres, hiszen körülbelül 30 százalékkal nőt meg a gyerekek iskolai jelenléti aránya ott, ahol bevezették ezt az iskolaelhagyás megelőzését célzó kezdeményezést. Épp ezért az Eltera Egyesületnél azt tervezik, hogy kibővítik a kedvezményezett iskolák körét. A gondjuk mindössze annyi, hogy fogytán vannak a bolti cikkeik, így várják a nagylelkű támogatók segítségét.
Jelenleg Bodolán, Kőhalom egyik lakótelepén és további három település iskolájában működik a program.
4 éves lett a Transtelex!
Négy éve dolgozunk azon, hogy amit a hatalom elhallgatna, mi megírjuk. Nem azt, amit ki lehet tenni a kirakatba, hanem azt, amit el akarnak takarni. Ez a vállalásunk az első pillanattól, ehhez tartjuk magunkat. Maradj velünk, támogass minket!
Támogatás