Az Európai Szocialisták Pártja határozatban támogatja Románia schengeni csatlakozását

2022. október 15. – 11:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Szocialisták Pártja (PES) határozatot fogadott el Románia schengeni csatlakozásának támogatásáról – közölte Marcel Ciolacu, aki a párt belrini kongresszusán vett részt. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke Facebook-oldalán mondott köszönetet a döntésért, és kiemelte, hogy a PSD nem kizárólag politikai döntésnek tekinti a schengeni csatlakozást. „Meglátásunk szerint inkább arról van szó, hogy országunk megérdemelten nyeri el azt a státuszt, amelynek konkrét hatásaként javul a polgárainak az életminősége és jobb lehetőségeket kapnak a vállalatai” – írta Ciolacu.

A politikus szerint, ha Románia belép a schengeni övezetbe, az a külföldön dolgozni kívánó román munkavállalók számára is előnyökkel jár, erősödik az ország versenyelőnye a közúti szállításban, fejlődik az idegenforgalmi ágazat, erősödnek az exportáló hazai vállalatok, a romániai áruk gyorsabban és olcsóbban jutnak el az európai piacokra. Ez erős jelzés a külföldi befektetők számára, akik gyorsabban áthelyezik vállalkozásaikat Romániába. Mindezek a PSD elnöke szerint jelentősen hozzájárulhatnak mind a gazdasági növekedéshez, mind a kereskedelmi deficit csökkentéséhez, amely jelenleg a román gazdaság egyik leggyengébb pontja.

A schengeni csatlakozás előnyeiről itt írtunk részletes cikket.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!