Megrongálódott egy gyűjtőtó gátja, elrendelték a lakosság evakuálását Verespatakon

2022. október 2. – 10:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szombatról vasárnapra virradó éjjel elrendelték közel 300 személy evakuálását Verespatakon, miután egy vízgyűjtő tó gátjának megrongálódását jelezték, írja az Alba24. A Tăul Mare nevű tó gátjának tetején egy kb. egy négyzetméteres lyukat fedezett fel szombat délután egy helybéli, majd a polgármester értesítette a hatóságokat. Az Országos Sürgősségi Felügyelőség tájékoztatása szerint nem zagytározóról van szó, így nem áll fenn a veszély, hogy szennyezett bányavíz öntse el a települést és a környező folyóvizeket. Az evakuálást pedig elővigyázatosságból rendelték el.

Az érintettek nagyobbik része azonban nem hajlandó elhagyni az otthonát, pedig az éjjel, a Ro-Alert rendszeren kiadott figyelmeztetést követően a tűzoltók, rendőrök és csendőrök egyenként végig járták a potenciálisan a víz útjába kerülő házakat, hogy személyesen magyarázzák el az embereknek, milyen veszély leselkedik rájuk. 84-en hagyták el az otthonukat, akik közül 70-en maguk oldották meg a lakhatásukat, és mindössze 14-en költöztek a hatóságok által kijelölt közeli iskolai bentlakásokba és sporttermekbe. 184-en pedig maradtak az otthonaikban.

A gát tetején keletkezett lyuk – Fotó: képernyőmentés az Alba24 videójából
A gát tetején keletkezett lyuk – Fotó: képernyőmentés az Alba24 videójából

Hajnalban a helyszínre érkezett Raed Arafat belügyi államtitkár, az Országos Sürgősségi Felügyelőség vezetője is, aki elmondta, megrendelt egy műszaki felmérést, ennek eredménye alapján döntenek majd arról, hogy milyen beavatkozási módot választanak. Eddig két lehetőség körvonalazódott: vagy kipumpálják a vizet a tómederből, vagy kiürítés nélkül állnak neki a gát megjavításának. Időközben pedig elkezdték a tóhoz vezető út akadálymentesítését, hogy nagyobb járművek számára is járhatóvá tegyék.

A szóban forgó, 930 méter magasan fekvő tavat 1908-ban duzzasztották fel, a vizét pedig az aranymosó berendezések működtetéséhez használták. A felülete kb. 40 ezer négyzetméter, három környező patak vizét fogja fel, és az utóbbi 40 évben nem végeztek karbantartási munkálatokat a gátrendszerén. Jelenleg a környék egyik kedvelt turisztikai látványosságának számít.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!