Visarion Alexa szexuális erőszak botránya után módosítja gyóntatási szabályait az ortodox egyház
Országszerte egy sor módosítást eszközölt a gyónási gyakorlattal kapcsolatban a román ortodox egyház: a zsinat döntése alapján csak a templomokban vagy nyílt tereken, tehát „jól belátható térben” végezhetnek gyóntatást a papok – számolt be a fejleményekről a Libertatea.
A módosításokat tartalmazó egyházi közleményben bár egy szó sem esik róla, de valószínűsíthetően a múlt héten szexuális erőszak vádjával előállított és 60 napra hatósági felügyelet alá helyezett Visarion Alexa ügye miatt döntöttek a változtatások mellett az egyházi elöljárók.
A zsinat által rögzített módosításokban szerepel, hogy a gyóntatás a templomban, Jézus Krisztus ikonja előtt történik, és hogy a gyónás titkaival nem lehet „semmilyen anyagi vagy egyéb érdek” szerint visszaélni. Az előírás szerint ha a gyóntatást nem lehet a templomban végezni, akkor azt „nyitott és jól belátható térben” kell megejteni, a papoknak ugyanakkor kerülniük kell minden olyan gesztust, amelyet a hívek „túlzottan bizalmas érintésként” értelmezhetnének.
Ha családon belüli / nők elleni erőszak miatt segítségre van szüksége, hívja az áldozatok megsegítése céljából működtetett 0800 500 333-as ingyenes, zöld telefonszámot, vészhelyzet esetén pedig az 112 segélyhívószámot.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!