Gyanús közbeszerzési ügyletek miatt razziázott a DNA a Mihail Kogălniceanu katonai bázison

2022. szeptember 30. – 16:03

Másolás

Vágólapra másolva

2022. szeptember 29-én 26 razziára került sor a Mihail Kogălniceanu-i amerikai katonai bázison, illetve néhány cég székhelyén és magánszemélyek otthonában – közölték igazságügyi források a G4Mediaval.

A romániai cégek és vállalkozók elleni razziákat a DNA, a korrupcióellenes ügyészség hajtotta végre, az amerikai katonai tisztviselők esetében pedig az Egyesült Államokból érkeztek nyomozók az ügy felgöngyölítéséhez.

Ugyanezen források szerint felmerült a korrupció (közbeszerzési szerződések odaítélésével kapcsolatos jutalékok) és a hivatali visszaélés gyanúja is. Egyelőre nem világos, hogy mely szerződések érintettek és mekkora a kár összege.

Nem ez az első alkalom az elmúlt időszakban, amikor a konstancai amerikai támaszpont szervezett bűnözés miatt kerül be a hírekbe. Tavaly novemberben a katonai bázis üzemanyag-készleteit rendszeresen megcsapoló csoportot fogtak el. Az amerikai-román vegyes társaság már 2017 óta foglalkozott ezzel, és mintegy kétmillió dollár értékű üzemanyagot sikerült ellopniuk a négy év alatt. A gázolajat a katonai bázis egyes területeit kiszolgáló generátorokból lopták rendszeresen.

A Mihail Kogălniceanu támaszpont az egyik legfontosabb katonai központ a térségben, jelentősége tovább növekedett a az orosz-ukrán háború kitörése után. A tervek szerint a következő években jelentős fejlesztésen fog átesni a bázis: Bukarest 12 milliárd lejt, Washington pedig 50 millió dollárt költ arra, hogy a Mihail Kogălniceanu akár 50 ezer NATO-katona befogadására is alkalmas legyen.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!