Október az AUR-tüntetések hónapja lesz, ígéri Simion, aki csatlakozásra szólítja fel a nehéz helyzetbe jutott románokat

2022. szeptember 27. – 18:32

Másolás

Vágólapra másolva

Nagyszabású tüntetést tervez a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) október másodikára – jelentette be George Simion pártelnök, parlamenti képviselő. A tüntetést a fővárosban tartják, és az Egyetem (Universităţii) téren kezdődik 14 órakor, majd a tervek szerint a résztvevők átvonulnak a Győzelem (Victoriei) térre, a kormánypalota elé, ahol „felelősségre vonják” a kabinetet azokért a szociális problémákért, „amelyekkel a román állampolgárok küzdenek”.

A szélsőségességéről és nacionalizmusáról hírhedt Simion azt mondta: nem az AUR tüntetéseként hirdetik meg az akciót, hanem „minden román kiáltásaként”, amelyre más politikai pártokat, civil szervezeteket és közéleti szereplőket is meghívtak. Elégedetlenségük oka az energiaár-növekedés, amely általános drágulást eredményezett, a bankközi hitelkamatlábak (ROBOR) és ennek következtében a banki törlesztőrészletek emelkedése.

„Ha szükséges, ottmaradunk hétfőn, kedden is, sőt egész hónapban, mindaddig, amíg a kormány magyarázatot ad arra, miért nem tér vissza a szabályozott energiapiachoz, miért nem lépett közbe a banki törlesztőrészletek és a ROBOR ügyében, amelyek túlságosan megugrottak, és amíg nem kezd párbeszédbe minden társadalmi partnerrel” – mondta.

Hozzátette, nem kell a 2018. augusztus 10-i, erőszakba torkolló tüntetéshez hasonlótól tartani, de addig nem szándékoznak elhagyni a teret, amíg „nem történik valami”. A tüntetéssorozat egész októberre kiterjedhet, és célja az előrehozott parlamenti választások kiírása. „Már most bejelentem, hogy október a nagy kormányellenes tüntetések hónapja lesz” – fogalmazott Simion.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!