Harminc év börtönre ítélték alapfokon a Caracal-ügy fő vádlottját

2022. szeptember 24. – 09:15

Harminc év börtönre ítélték alapfokon a Caracal-ügy fő vádlottját
Csendőrök állnak őrt a gyilkossággal vádolt Gheorghe Dincă caracali háza előtt, ahová a helyiek gyertyákat hoztak a két áldozat, Luiza Melencu és Alexandra Măceşanu emlékére – Fotó: Daniel Mihăilescu/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Alapfokon harminc év börtönre ítélte az Olt megyei törvényszék pénteken a 2019-ben Caracalban eltűnt két lány, Luiza Melencu és Alexandra Măceşanu megölésével vádolt Gheorghe Dincát gyilkosságért, emberkereskedelemért és más bűncselekményekért, írja az Agerpres.

A büntetőper másik vádlottjára, Ştefan Risipiţeanura hét év szabadságvesztést szabtak ki nemi erőszakért. Az ítélet a kihirdetése utáni tíz napon belül megfellebbezhető. A törvényszék többszöri halasztás után döntött ebben a perben.

Alakítsd velünk a féléves Transtelexet!

Szeretnénk tudni, mit szerettek, mit hiányoltok a Transtelexről, és szívesen meghallgatnánk az építő jellegű kritikai észrevételeket is. Megköszönjük, ha egy kis időt szánsz rá: kérdőívünket itt töltheted ki!

Dincát a romániai sajtó „a caracali rémnek” nevezte az annak idején hatalmas országos felháborodást kiváltó ügyben, amelyben leginkább az sokkolta a közvéleményt, hogy a rendőrség kudarcot vallott abban, hogy a 15 éves áldozatnak segítséget nyújtson, annak ellenére is, hogy az elrablása után sikerült felhívnia a 112-es segélyhívót az elítélt házából. Utólag nyilvánosságra is kerültek azok a beszélgetések, amelyeket az Olt megyei meggyilkolt lány halála előtt a hatóságokkal folytatott, és amelyekből kiderül, hogy még szemrehányást is kapott azért, hogy túl sokáig foglalja a vonalat.

A beszélgetések átiratából az látszik, hogy a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) diszpécsere és Vasilică Florescu rendőr, az Olt Megyei Rendőr-felügyelőség kötelékéből néha hitetlenkedve, néhol pedig túl lekezelően kezelik Alexandra kétségbeesett hívásait, annak ellenére, hogy a lány többször is elismétli, hogy elrabolták, megverték és megerőszakolták.

Az ügy vádiratát 2020. január 15-én iktatták az Olt megyei törvényszéken. Gheorghe Dincát és Ştefan Risipiţeanut a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség állította bíróság elé.

Dincát azzal vádolják, hogy caracali otthonában megölte Luiza Melencut és Alexandra Măceşanut. A minősített emberölés mellett kiskorúak sérelmére elkövetett emberkereskedelem, nemi erőszak és holttest meggyalázásának bűntette miatt is felelnie kell. Risipiţeanut nemi erőszakkal vádolják. Mindkettejüket a craiovai fegyházban tartják fogva.

A nyomozás elején Gheorghe Dincă bevallotta, hogy 2019. július 25-én megölte a 15 éves Alexandra Măceşanut, majd a háza udvarában lévő hordóban elégette a lány testét. Az országos törvényszéki orvostani intézet (INML) által végzett DNS-elemzést követően megállapították, hogy a férfi gazdaságának udvarán talált fémhordóból származó hamuban talált csontdarabok 99,93 százalékos valószínűséggel Alexandra Măceşanutól származnak.

Dincă azt is bevallotta, hogy meggyilkolt egy másik lányt is, a 2019 áprilisában eltűnt, 18 éves Luiza Melencut, és testének maradványait a Caracal közelében lévő erdő szélére dobta ki. Az INML az erdő közelében talált csontdarabokat is megvizsgálta, de nem tudta megállapítani, hogy kitől származnak. A vádlott utólag a vallomását megváltoztatta, azt állítva, hogy Melencut elvitték a házából, nem ő ölte meg.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!