Panaszára nem érkezett válasz, bepereli a kormányt Ludovic Orban

Amint korábban is kilátásba helyezte, Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje Párt elnöke bepereli a kormányt, amiért elmulasztotta az időközi választások megszervezését több mint negyven településen. A politikus ezt szerdán jelentette be az Agerpres szerint.

„A demokrácia szabad választásokat jelent. A kormány több mint egy éve megtagadja a választások megszervezését több mint negyven településen, ahol megüresedett a polgármesteri tisztség. Egy olyan település is van, ahol feloszlatták a helyi tanácsot. Ha nincsenek választások, demokrácia sincs” – fejtette ki sajtótájékoztatóján Ludovic Orban.

A volt PNL-elnök és miniszterelnök szerint a jelenlegi kormánykoalíció veszélyessé vált a demokráciára nézve, „lábbal tiporja az állampolgárok szavazati jogát” az említett településeken, ahol a közügyeket olyan emberek irányítják, akiket erre szavazatukkal nem hatalmazott fel a lakosság.

Orban felidézte, hogy a közigazgatási bírósági eljárásnak megfelelően augusztusban benyújtotta ezzel kapcsolatos panaszát, amely az eljárási szabály értelmében a perindítást előzi meg. A beadványban felszólította a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a törvényt és szervezze meg a választásokat az érintett településeken, de nem kapott választ a törvény által megszabott 30 napon belül.

A politikus a keresetben arra kéri a bíróságot, hogy kötelezze a kormányt a helyhatósági választások kiírására, ítéljen meg kártérítést a választások megszervezéséig számolt minden egyes nap késedelemért, illetve hogy érvénytelenítsenek minden olyan közigazgatási okmányt, amelyet a választások kiírásának határidejeként megszabott 90 napon túl bocsátottak ki az ügyvivő polgármesterek.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!