Bepereli Orban a kormányt, mert 40 településen nem szervezte meg az esedékes helyhatósági választásokat
A közigazgatási bíróságon készül beperelni a kormányt Ludovic Orban, amiért elmulasztotta kiírni az időközi helyhatósági választásokat azon a több mint 40 településen, ahol megüresedett a polgármesteri tisztség vagy feloszlatták a helyi tanácsot.
Az Agerpres tudósítása szerint az ellenzéki Jobboldal Ereje (FD) elnöke pénteken a Facebook-oldalán emlékeztetett: az Állandó Választási Hatóság (AEP) már a múlt évben értesítette a kormányt arról, hogy vezető nélkül maradt több helyi önkormányzat. Ennek ellenére az akkori Cîțu-kabinet nem írta ki a törvényben előírt 90-napon belül az időközi választásokat az érintett településeken. 'A választások kiírásának elutasítása a legsúlyosabb csapás a demokráciára' – írta a politikus.
A pártelnök közölte: pénteken iktatott egy panaszt a kormánynál. Ha pedig a Ciucă-kabinet továbbra sem fogadja el az időközi helyhatósági választások kiírásáról szóló határozatot, akkor a közigazgatási bírósághoz fordul ebben az ügyben. A bíróságtól kérni fogja azt is, nyilvánítsa semmisnek azokat az iratokat, amelyeket a 90 nap eltelte után írtak alá az érintett önkormányzatok ideiglenes vezetői.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!