Iskolai bullying miatt szabadságvesztésre ítéltek két Kolozs megyei fiatalt

2022. szeptember 19. – 20:09

Másolás

Vágólapra másolva

Elítélték Bánffyhunyad egyik középiskolájának két volt diákját, miután a többi gyerek előtt megaláztak egyik iskolatársukat – írja az educatieprivata.ro

Az incidens egy évvel ezelőtt történt a bánffyhunyadi szakközépiskolában, egy nagyszünetben, amikor a támadók még kiskorúak voltak. A bíró azonban ennek ellenére öt, illetve három hónapos hatósági felügyeletre ítélte őket.

Az elkövetők egy másik osztályba járó diáktársukat kötéllel egy székhez kötözték, majd kisminkelték, miközben a többi diák körülvette őket, és nevetett. Az áldozat segítségért kiáltozott, és néhány perc múlva a támadók elengedték. A fiú esete az iskola igazgatója elé került, aki azonnal hívta a rendőrséget.

Az ügy bíróság elé került, az agresszorokkal szemben büntetőjogi felelősségre vonást kezdeményeztek, akik kötelesek lesznek elviselni a napi szintű ellenőrzést a hatóságok részéről.

Egyre több az ilyen eset a romániai iskolákban, és a pszichológusok arra figyelmeztetnek, hogy a zaklatás súlyos következményekkel járhat a gyerekekre nézve.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!