A román királyi család részt vesz II. Erzsébet temetésén

128

A várakozásoknak megfelelően a román királyi család közölte, hogy részt vesz II. Erzsébet királynő temetésén, amelyre szeptember 19-én kerül sor, helyi idő szerint 11 órakor, a londoni Westminster apátságban.

A román királyi család már a halálhír megjelenése után azonnal „mély fájdalmát” fejezte ki II. Erzsébet, az Egyesült Királyság uralkodója elhunyta miatt.

„Őfelsége Margit román királyi hercegnő és Ő királyi felsége, a hercegi hitves, valamint az egész királyi család nagy szomorúsággal értesült Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának Őfelsége, II. Erzsébet királynője haláláról” – írja közleményében a román korona őrének sajtóirodája.

II. Erzsébet királynő és I. Mihály román király Viktória királynő leszármazottai voltak, és „egész életükben szeretettel, csodálattal és barátsággal viseltettek egymás iránt” – olvasható a közleményben. Mint írják, Erzsébet királynő mindig jelen volt a román királyi család életében, szoros kapcsolatot ápoltak. „Mihály király és az edinburghi herceg halála után II. Erzsébet királynő erkölcsi, szellemi, érzelmi és intézményi támasz volt Margit hercegnő számára” – nyomatékosították.

„Őfelsége Margit királyi hercegnő, a román korona őre és Őfelsége a hercegi hitves részt vesz II. Erzsébet királynő temetésén” – áll a román királyi család által kiküldött újabb sajtóközleményben.

A nagy-britanniai hatóságok bejelentették, hogy a temetés napját munkaszüneti nappá nyilvánítják az országban, amint azt az új uralkodó, III. Károly egyik első rendeletében engedélyezte.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!