Romániába látogat szerdán Novák Katalin

2022. szeptember 7. – 08:36

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Klaus Iohannis államfő meghívására Romániába látogat szerdán Novák Katalin magyar köztársasági elnök. Az Államelnöki Hivatal közleménye szerint a román államfő a Cotroceni-palotában fogadja szerdán magyar hivatali kollégáját.

A látogatás alkalmat ad arra, hogy a két államfő a június 10-én, Bukarestben lezajlott B9 csúcstalálkozó alkalmával elkezdett párbeszédet elmélyítse. A hivatal szerint ugyanakkor Novák Katalin látogatására a Románia kormánya és a Magyar Köztársaság kormánya közötti, a 21. század Európájáról szóló stratégiai partnerségi nyilatkozat elfogadásának 20. évfordulója alkalmából kerül sor (Budapest, 2002. november 29.).


Klaus Iohannis hangsúlyozni fogja a román fél nyitottságát a párbeszéd és a kétoldalú együttműködés megerősítésére Magyarországgal, amely "különösen fontos szomszéd' Románia számára. Mindezeket közös érdekű projektek előmozdítása érdekében, és a két ország és polgáraik javára kell megvalósítani, mutat rá a közlemény.

Az államfő arról is biztosítani fogja a magyar köztársasági elnököt, hogy Románia pragmatikus és eredményorientált együttműködést szeretne, amely a kétoldalú együttműködés alapdokumentumaiban foglalt elvek és értékek alapján épül fel.

A két elnök az Oroszország Ukrajna elleni katonai agresszióját követő jelenlegi regionális, európai és globális helyzettel is foglalkozni fog, és megvitatja a biztonsági, humanitárius, gazdasági, élelmiszerválsággal kapcsolatos és egyéb kérdéseket. Megvitatásra kerül ugyanakkor az Európai Unió bővítésének és a jelenlegi energiaválságra adott összehangolt uniós intézkedéseknek a témája is.

A román és a magyar államelnök négyszemközti és hivatalos megbeszéléseket fog folytatni, melyek után közös sajtóértekezletet tartanak.

A korábban arról volt szó, hogy Nicolae-Ionel Ciucă miniszterelnökkel, Alina Gorghiuval, a szenátus ügyvivő elnökével, Marcel Ciolacuval, a képviselőház elnökével és Kelemen Hunorral, a RMDSZ elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével, illetve a román kormány többi RMDSZ-es miniszterével is fog találkozni. A miniszterelnök szerdai programjában szerepel, hogy a Victoria-palotában fogadja Magyarország köztársasági elnökét.

12 éve járt legutóbb hivatalos látogatáson magyar államfő Bukarestben

Erre maga Novák Katalin hívja fel a figyelmet szerdai Facebook-posztjában, amiben arról tájékoztatott, hogy elindult Bukarestbe.

“A szomszédságnak működnie kell, pragmatikus román-magyar kapcsolatokra van szükség, most különösen. Ezért fogadtam el Klaus Iohannis, Románia elnökének meghívását. Utoljára 12 éve járt hivatalos látogatáson magyar államfő Bukarestben – találkozásunk lehetőséget ad arra, hogy egymás szemébe nézve beszéljünk a nemzeteinket érintő legfontosabb kérdésekről” – írta a Facebookon.

Igaz ugyan, hogy hivatalos látogatáson 12 éve volt legutóbb magyar államfő Bukarestben, de Novák megválasztása óta már többször járt Romániában. Májusban magánlátogatásán vett részt, ahol Kelemen Hunorral is egyeztetett, majd egy, a teljes magyarság képviseletéről szóló Facebook-poszt miatt kisebb összetűzésbe is keveredett a román külüggyel. Novák azt írta, képviselet tekintetében számára nincs különbség a határon innen és azon túl élő magyarok között, erre a román külügy azzal reagált, hogy Novák nyilatkozata nem felel meg a nemzetközi jognak, hiszen egyetlen állam sem formálhat semmilyen jogot más államok polgáraival kapcsolatban.

Erdélyi magánútja során Novák szaladt reggel a kolozsvári sétatéren, és fotózkodott az akkor épp magyar nemzeti színekre festett csúcsjelző mellett a Székelykőn, Gyulafehérváron pedig román trikolóros kokárdát és csokrot nyomtak Novák kezébe.

Júniusban Bukarestbe is ellátogatott Novák, akkor az államelnöki hivatal által is említett B9 csúcstalálkozón vett részt, és találkozott Klaus Iohannis államfővel. A tárgyalásukról Novák akkor azt írta: „modern és pragmatikus kapcsolatokra törekszünk, és mindketten dolgozunk majd azért, hogy az erdélyi magyarok a szülőföldjükön boldoguljanak”.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!