A George Simion esküvőjét közvetítő Romania TV lett a hétvége legnézettebb csatornája

2022. augusztus 29. – 12:00

frissítve

A George Simion esküvőjét közvetítő Romania TV lett a hétvége legnézettebb csatornája
Simion nyilatkozik a sajtósoknak az esküvői ceremóniája után – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

Másolás

Vágólapra másolva

A hétvége legnézettebb tévéműsora nem volt más, mint George Simion esküvője, amelyet a Romania TV élőben közvetített. A szélsőjobbos párt, az AUR elnökének lagzija már hónapok óta a figyelem középpontjában van, mert maga a politikus is megfelelően adagolta az eseményről szóló információkat a saját a Facebook-oldalán, de vannak olyan portálok, tévécsatornák is, amelyek lehetőséget láttak a kiugrásra abban, hogy intenzíven tudósítsanak a hétvégi eseményről. A Transtelex fotóriportere, Tóth Helga sem hagyta ki az alkalmat, hogy élőben nézze meg az egykori vasgárdista vezér, Corneliu Zelea Codreanu esküvőjének mintájára szervezett lakodalmat, amelyre George Simion is stílusosan „a teljes román népet” meghívta. Végül csak 10 ezer karszalagot osztottak ki, de a helyszíni beszámolónkból kiderül, hogy az 5-6 ezer embert nem haladta meg a résztvevők száma.

Az egy-két tudósítóval és rövid hírek formájában tudósító televíziós csatornáktól eltérően a Romania TV nagy stábbal vonult a helyszínre, és egész nap közvetítettek, a Transtelex jelen lévő tudósítója szerint a helyszíni sajtóirodában is a Romania TV adása ment. A csatorna munkatársai csont nélkül tolták az AUR-os propagandát, jelentősen eltúlozva minden eseményét az esküvőnek. Példaként Tóth Helgától megtudtuk, hogy a helyben készülő ételek minősége erősen kétes volt, azonban az említett tévéadó riporterei úgy állították be, mintha valóban királyi lakomában lett volna részük a lakodalmasoknak.

Sorban állás az ingyen ételért – Fotó: Tóth Helga / Transtelex
Sorban állás az ingyen ételért – Fotó: Tóth Helga / Transtelex

A nézettségi adatok szerint ezzel sikerült megelőzni a szokásos piacvezető tévéadókat, a PRO TV-t, illetve az Antena1 csatornát, és vidéken, de a nagyvárosokban is a legtöbben a Romania TV-re kattintottak szombaton.

Az egész nap élőben közvetített eseményt országszerte 390 ezer néző nézte percenként. A nézettségi adatok elemzéséből kiderül, hogy az idősebb korosztályt vonzotta leginkább a téma, mintegy 150 ezren a 70 év feletti korosztályból kerültek ki, további 130 ezer fő az 55-69 éves korosztályba tartozott. Az esküvőt a tévében követő közönség gyakorlatilag háromnegyede (72%) 55 év feletti volt.

A fiatalabb nézőközönség a szombati adatok szerint mégiscsak a megszokott csatornákat, a Pro TV-t és az Antena 1-et részesítette előnyben. A nézettségi struktúra a kereskedelmi rangsorban is megmutatkozik, ahol a Romania TV a harmadik helyen végzett.

Bár a Romania TV országosan és a városokban is az első helyen állt az egész napos átlagot tekintve, de a prime time-ban, az esti órákban megváltozott a rangsor. A Pro TV-nek lett a legmagasabb a közönségaránya (több mint 800 ezer nézővel), amelyet országos szinten az Antena 1 (700 ezer), majd a Romania TV (670 ezer) követett.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!