Kéjelegve vonják meg a romáktól a segélyt Hargita megye egyes településeinek polgármesterei

Hargita megyei romákról lévén szó, könnyen gondolhatnánk, hogy ismét a Somlyó 33–as tűzeset nyomán hajléktalanná vált családokról szólt az első Székelyföldi Roma Szabadegyetem. S noha rendszerint szóba is jöttek, a többnapos szelterszfürdői eseményen a megye összes roma közösségének helyzetét elemezték a szakértők. Kiss Tamás szociológus, Hargita megye épp készülőfélben lévő romastratégiájának szakmai vezetője szerint a megye roma közösségei legalább négy jellegzetességgel rendelkeznek, amelyeket a stratégiájának mindenképp figyelembe kell vennie.

Az első általa említett sajátosság az, hogy Hargita megyében olyan magyar anyanyelvű romák élnek, akiknek magyar intézményes kötődéseik vannak (magyar iskolába járatják a gyerekeiket, magyar egyházakhoz, gyülekezetekhez tartoznak). Ez a romániai roma társadalmon belül is sajátos helyzetet jelent. Az intézményes kötődés viszont nem jár egyenlő társadalmi részvétellel. Bár a romák számára magyar anyanyelvűnek lenni és a magyar intézményekhez tartozni érték lehet, problémát okoz számukra, hogy az intézményes kötődés ellenére nincsenek reprezentálva. (Például a magyar iskolákba járva, a magyar tanrendben nem jelennek meg a roma tapasztalatok és értékek.)

Másrészt a magyar anyanyelvű romák bizonyos értelemben láthatatlanok Székelyföldön: a romák kulturális (pl. irodalom), történelmi reprezentációja sem észlelhető a régióban, de még olyan hivatalos fórumokon is, mint a népszámlálás, láthatatlanok maradnak. „Mit mond a népszámlálás statisztikailag a székelyföldi népességről? Hát azt, hogy itt csak magyarok élnének, és sokszor úgy állítják be, minthogyha Székelyföld egy ilyen homogén magyar térség lenne. A roma emancipáció mindenképpen ki kell terjedjen arra, hogy láthatóvá tegye a roma közösséget” – tette hozzá a kutató.

Az általa említett harmadik sajátosság a politikai képviselet hiánya: a romák magyar pártokra szavaznak és nagyon sokan magyar állampolgárságot is igényeltek, még sincsenek képviselve a politikában, a döntéshozásban.

A szabadegyetem programja több témakörre reflektált: az egyenlőtlenségeket kitermelő folyamatokra, a politikai képviseletre és roma cselekvőképességre, a többségi társadalom érzékenyítésének stratégiájára, a kulturális elismerésre és emlékezetpolitikára, illetve a telepek fejlesztésének, deszegregációjának és felszámolásának lehetőségeire.

Bár a roma kérdésről András Lóránd, a Hargita megyei mélyszegénység csoport vezetője szerint nehéz feszültségek nélkül beszélni, a főszervező szerint ezeket a köröket le kell futni ahhoz, hogy a viták végén letegyék a felzárkóztatás és emancipáció alapköveit. Úgy vélte, a mostani generáció alkalmas erre, hiszen az európai szintű politikában, de még a megyei tanács szintjén is létezik erre nyitottság. A Hargita megyei tanács mélyszegénységi munkacsoportjának vezetője elmondta, szakmai és civil körökben is konszenzus van arról, hogy változásra van szükség, csak az nem tiszta, hogy ezt hogyan kellene elérni. Egyesek szerint a romáknak, mások szerint a rendszernek kell megváltoznia.

A romák kimaradtak a döntéshozásból, és csak feltételekkel engednék vissza

Kiss Tamás szociológus, a Kisebbségkutató Intézet kutatója szerint a térségben élő romák körében megoszlanak a vélemények arról, hogy a politikai képviselet milyen úton kellene megtörténjen. Vannak olyanok, akik azzal próbálkoznak, hogy újraélesszék a roma pártot, aminek valamikor 2004-2008-ban volt a legsikeresebb periódusa. 2004-ben összesen 11 tanácsost sikerült a helyi önkormányzatokba bejuttatnia – ez a szám a 2020-as választásokkor lement a nullára. Ugyanakkor vannak, akik abban gondolkodnak, hogy a magyar pártokon keresztül lehetne valamilyen reprezentációt megteremteni.

A témát az esemény alatt is megvitatták: a beszélgetésen részt vett Alice Pop, a Nemzeti Demokratikus Intézet (NDI) romániai vezetője, illetve Jóni Géza, a Hargita megyei Roma Párt egykori elnöke. Bíró Barna Botond alelnök a Hargita Megyei Tanácsot képviselte.

A beszélgetés során kiderült, hogy amíg az országos roma stratégia a politikai képviseletnek és a cselekvőképességnek, roma érdekképviseletnek a kérdéséről „bölcsen hallgat”, addig a Hargita megyei stratégia ezt a dimenziót is tartalmazná, ezért is volt lényeges arról beszélni, hogy a romák és nem romák hogyan képzelik el a roma kisebbség képviseletét.

A Hargita megyei RMDSZ például úgy tűnik, nyitott teret engedni szervezetein belül a roma képviseletnek, feltéve, hogy a romák a szövetség színeiben szerezzenek mandátumot helyi szinten. A roma szövetségnek vagy roma tanácsosnak Bíró Barna Botond szerint kész ötletekkel és célokkal kell érkeznie. Ha így tesznek, elvileg Hargita megyében ismét létrejöhet a 2012 előtti állapot, amikor a roma és a magyar szövetség együttműködött, amit úgy kell elképzelni, mintha az RMDSZ roma kvótát szabott volna meg.

Borbély András, aki a mélyszegénységi munkacsoport és a Caritas koordinátoraként foglalkozott az Erőss Zsolt Arénában elhelyezett romák ügyével, a Hargita megyei tanácsának alelnökét arra figyelmeztette, hogy a politikai képviselet bárkit megillet, ehhez pedig nem egészséges feltételeket szabni.

Jóni Géza szerint, aki éveken keresztül működött együtt az RMDSZ-el, szintén a roma-magyar szövetségre hajlott, mert úgy látta, hogy addig működött a dolog, amíg lényegében ő határozta meg, hogy a romák közül ki kerülhet be a helyi tanácsokba.

Ez viszont felveti azt a kérdést, hogy a romák képviseletének személyközpontúnak kellene lennie vagy sem. Ugyanis amennyiben egy személy köré szerveződik a képviselet, nagyobb a kockázata annak, hogy az elnök lemondásával, személyi cserével maga a megyei roma szövetség is elhasal – amint ez legutóbb is történt. Ezért egyesek úgy vélik, hogy a roma pártnak nem csak ajánlania kellene tanácsosokat, hanem önálló lábakon kellene állnia, hiszen egy önálló roma párt a magyar és a román pártokkal is együttműködhetne.

Pop Alice, aki jelentős eredményeket ért el a roma képviselők képzése tekintetében, úgy vélekedett, a romák egységes vezetéssel képviselhetnék érdekeiket a leghatékonyabban, mert a széthúzás nem sokat segíti ügyüket. Az utóbbi években pedig inkább ez volt a jellemző, és a pártok, szövetségek jórésze elsorvadt, útkeresésben van vagy épp megfelelő vezetőt keres magának.

A magyar anyanyelvű romák esetében lenne a leginkább szükség arra, hogy előrelépés történjen. Kiss Tamás szerint a magyar anyanyelvű romák kétszeresen hátrányos helyzetben vannak Romániában. Az országos átlaghoz képest a magyar anyanyelvű romák nagyobb része él telepen, ezeknek a telepeknek az állapota pedig rosszabb – az egyébként is csapnivaló – romániai átlagnál.

A probléma pedig nem feltétlenül csak a romákat érinti. A romák és a nem romák közötti viszonyról is szól – azaz a problémát mindkét fél megérzi, csak nem ugyanolyan mértékben. Ezért is volt lényeges a szociológus számára, hogy olyan teret hozzanak létre Szelterszfürdőn, ahol a két közösség tagjai egyenlő félként tudnak beszélni a témákban.

Azt pedig már mi tesszük hozzá, hogy a romák felzárkóztatására azért is van szükség, mert csak Székelyföldön legkevesebb 40 olyan szegregátum létezik, ahol romák és nem romák mélyszegénységben élnek. Kiss Tamás korábbi nyilatkoztából pedig kiderül a romák is egyre kevésbé fogadják el az „egyenlőtlenség előfeltevését” miközben a többségben még élnek az elvárások, hogy egy „cigánynak” hogyan illik viselkednie. Ebben pedig iszonyatosan nagy konfliktus-potenciál van, mert ez a helyzet akkor is nagyon problematikus, ha az erőszak lehetőségétől eltekintünk. És annak, hogy a romák milyen úton indulnak el az emancipáció felé a székelyföldi magyar vidéki környezetben, óriási nemzetpolitikai tétje van.

A rendszerváltás óta csak romlott a romák sorsa

Sólyom Andrea szociológus, a mélyszegénység munkacsoport munkatársa úgy fogalmazott, az egyenlőtlenségeket kitermelő folyamatok című előadás során, hogy azért is fontos a munkaerőpiacról és a segélyezés kérdéséről beszélni, mert létezik egy tévhit a többségi társadalom körében, miszerint mindenki egyenlő eséllyel tanulhat, dolgozhat, részesülhet a társadalom által nyújtott szolgáltatásokból, és ha mégsem sikerül előbbre lépnie, akkor arról kulturális, életmódbeli és hozzáállásbeli okok miatt ő maga tehet. Ehhez képest társadalomkutatók azt gondolják, hogy a minket körülvevő rendszernek (az iskolának, a munkahelynek, a segélyezési rendszernek) nagyon nagy szerepe van abban, hogy milyenek esélyekkel indulunk.

Kiss Tamás munkaerőpiacról szóló előadásából pedig kiderült, hogy a romákat már rendszerváltás előtt is az etnikai kasztrendszer alsó rétegeibe szorították be. Az etnikai kasztrendszerben viszont a romák számára nem igazán adott az identitásválasztás lehetősége, mert ebben a helyzetben nem ők dönthettek arról, hogy hogyan határozzák meg magukat. Ez eleve adott volt a többségi társadalom tagjai által, a hatalmi pozícióban lévő nem-roma közösség már döntött erről. „Ebben a rendszerben nem attól vagy cigány, hogy vannak saját intézményeid, amelyek kitermelik a többi roma iránti szolidaritást. Azért vagy cigány, mert a többség annak tekint”.

Etnikai tisztogatás, társadalmi mérnökösködés Ceaușescu módra

A szociológus elmondása szerint a szocialista államban a romák mezőgazdasággal foglalkozhattak, főleg napszámosok lehettek, nem igazán volt jellemző, hogy ipari munkára alkalmazták volna őket. A városokba sem igazán engedték be őket, ezért döntő többségében vidéki környezetben telepedtek le (a települések szélein). Kiss Tamás elmondta, Románia a németeket, zsidókat elvándorlásra ösztönözte, kiárusította, ezen keresztüli etnikai „tisztogatást vagy mérnökösködést” hajtott végre. A magyarok esetében más eszközt használt, Erdély nagyvárosainak (Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad) etnikai szerkezetét változtatta meg azáltal, hogy a környékbeli románokat betelepítette. Az etnikai szelekció a romák esetében sokkal súlyosabban nyilvánult meg, mint a magyarok vonatkozásában, és nem csupán Marosvásárhely vagy Kolozsvár, hanem bizonyos értelemben Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy is a romák számára zárt városként funkcionált – nem törvényi eszközökkel, hanem egyrészt a lakhatási politikán keresztül, másrészt pedig a foglalkoztatási politikán keresztül.

A romák tehát rurális környezetben telepedtek le és kevés fizetést majd nyugdíjat kaptak. És mivel sokan napszámosok voltak, a nem állandó munkavégzés miatt már a múlt rendszerben is kiestek a szociális ellátórendszerből.

Ráadásul a rendszerváltás után fennmaradó etnikai kasztrendszert és egyenlőtlenséget nem csak hosszú évekig konzerválták makropolitikai és gazdasági döntések, de bizonyos értelemben erősítették is azt. A kutató példaként a földek visszaosztását említette, ami hamar végbement a rendszerváltás után, ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a romák nem kaptak földet, a magyarok és románok viszont igen, emiatt megint visszaállt egy etnikai munkamegosztás, ahol a nem romák művelték a földet, a romák pedig az ők napszámosaik lettek, ami megint a kasztszerű hierarchiát és a kasztszerű etnikai munkamegosztást termelte újra.

Az ipari termelés leépülését követően, a ‘90-es években szinte megduplázódott a mezőgazdasági munkát végzők száma, akik viszont a mezőgazdaságból kiszorultak, az EU-s csatlakozásig szociális védőháló tekintetében nem sokra számíthattak. „Hogyha ezt kelet-európai összehasonlító összefüggésben nézzük, akkor is azt látjuk, hogy Románia Csehországhoz, Magyarországhoz vagy Lengyelországhoz viszonyítva is nagyon kis mértékben épített ki szociális védőhálót” – tette hozzá.

Ugyanakkor Kiss Tamás megjegyezte: egyrészt nagyon későn vezették be a minimális garantált jövedelmet (2001/416-os törvény), de akkor is úgy vezették be, hogy abból gyakorlatilag a falusi, részben mezőgazdasági termeléssel foglalkozó népesség kimaradt. Ez nagyon sok településen azt jelentette, hogy a románok kaptak segélyt, a nem románok pedig nem.

Kiss Tamás ugyanakkor elmondta, egy későbbi fázisban a segélyezést a politikum és a sajtó összekapcsolta a munkakerüléssel, aminek következtében egyre inkább stigmatizálttá váltak a segélyben részesülők, ez pedig egy újabb okot szolgáltatott a hierarchia újratermelődésére.

A kasztrendszert szerinte a külföldi vendégmunkának az utóbbi évtizedben egyre elterjedtebbé vált jelensége bontja meg: a romák nagyon sok esetben kiléptek az egyenlőtlenség önkéntelen elfogadásából azzal, hogy külföldön vállaltak munkát.

A segélyezettek megbélyegzése az amúgy is nagyon szűkmarkú román szociálpolitika további megkurtításához vezetett

Az utóbbi évek alárendeltségi viszonyát bomlasztó külföldi vendégmunkavállalás, és a rászorulók segélyezésének mértéke 2018-ban visszaesett. Erre Kiss Tamás a múlt évi terepmunkája során figyelt fel, aki Sólyom Andreával közösen 13 települést járt végig, számos interjút készítve egyrészt romákkal, másrészt pedig az önkormányzati alkalmazottakkal.

Nagyon hamar kiderült, hogy a segélyezésben radikális csökkenés történt. Ez a csökkenés a garantált minimális jövedelmet érintette (ez nem egyenlő a szociális segéllyel), ami azt mondja ki, hogy minden háztartást megillet egy minimális jövedelemszint, amely a megélhetéshez elégséges. Amennyiben a háztartásnak még sincs annyi jövedelme, hogy elérje ezt a szintet, akkor jön be a szociális segély.

„Ugyanúgy, mint Magyarországon is, a különböző román politikai szereplők elkezdtek intenzíven arról beszélni, hogy a produktivitás szempontjából ki érdemes segélyezésre és ki nem, és a 2001-ben egyfajta egyetemes jogként bevezetett minimális garantált jövedelmet egyre inkább egy ilyen megbélyegző, parazitizmusra utaló beszédmódban kezdték el tárgyalni.

Székely István-Gergő politológus szerint 2018-ban jelentősen módosították a 2001-es törvényt, megnehezítve azt, hogy valaki jogosult legyen egy háztartási segélyre:

• Hogyha valakinek nincs munkája, de munkaképes, akkor regisztrálnia kell a munkaerő ügynökséghez, ami munkaajánlatokat ad neki, illetve elküldheti képzésre. 2018-ig három munkaajánlatot vissza lehetett utasítani. A módosítás utána már az első lehetőségnél repülhet a garantált minimáljövedelem (utána 12 hónapig nem lehet újra kérvényezni), azaz kötelező módon bármilyen munkát el kellett vállalniuk. Ráadásul a munkaadók havonta jelentést tesznek a munkavégzésről.
• A segélyért cserébe a háztartásból most már nem csak egy, hanem több személy lehet köteles akár 7 munkanapnak megfelelő óraszámot ledolgozni (maximum havi 40 óra).
• 2018-ig csak az önkormányzat közmunkáztathatta ezeket a személyeket, utána már létrehozta a közmunka kiszervezésének a lehetőségét. Azok a cégek, amelyeknek szükségük volt munkaerőre, kérvényezhették ezt az önkormányzatnál, amely kiközvetíthette a munkát. A közmunka tehát tágabb értelmet kapott, miután nem csak az önkormányzat közterületeit, meg épületeit lehet takarítani, hanem el lehet vinni a közmunkásokat pl. mezőgazdasági vállalkozóhoz, egyfajta intézményesített napszámra, vagy a helyi panziót takarítani.
• És ami a romák és nem romák alá-fölérendeltségi viszonyán valamelyest javított, a segélyezés szempontjából szintén hátrányhoz vezet: azaz a polgármester megvonhatta a létminimum fenntartásához szükséges támogatást, ha valaki külföldi vendégmunkát vállal szabadidejében.

A társadalomkutatók viszont azt is észlelték, hogy a polgármesterek helyi szociálpolitikája nem ugyanúgy reagált erre. Volt, ahol azt látták, hogy a polgármester próbálja megvédeni a ”sajátjait„, és legkevésbé megvonni a segélyeket. De volt példa olyan polgármester is, aki gyakorlatilag kéjelegve vágta le a segélyt. Ez utóbbi mintát a szociológus főleg a Hargita megyei Csíkszék alsó részében, Alcsíkban tapasztalta.

”Alcsíkon azt tapasztaltuk, hogy egy restriktív szociálpolitikai fordulat állt be helyben. Ennek hátterében pedig az állt, hogy Alcsíkon, meg Hargita megyében nagyon sok helyen az utóbbi ciklusban vagy az utóbbi évtizedben ismét visszaállt az RMDSZ-nek az a fajta monopóliuma, ami a 90-es éveket jellemezte. Nagyon sok helyen, például Zetelakán, Siménfalván, egyetlen RMDSZ-es polgármester indult, akiknek különböző típusú választói vannak ebben a tekintetben. Vannak olyan típusú választóik, akik abban az esetben támogatják a polgármestert, hogyha szorongatja a romákat, és restriktív módon viszonyul a segélyezés kérdéséhez. Van a másik társaság, amely pedig redisztribúció párti. Ha egy RMDSZ-es polgármester indul, vagy pedig az ellenfele csak papíron az, akkor azt jelenti, hogy akár 20-30-40 százaléknyi roma szavazatot is ignorálni tud„

– mutatott rá Kiss Tamás szociológus.

Kiemelte: a garantált minimum jövedelmet a település nem a költségvetéséből, hanem a központi költségvetésből fizeti, és mégis ”kéjelegve„ vágja le a saját lakosainak a segélyét, ami az újraelosztási logika szerint irracionális dolog. Zetelaka kapcsán megjegyezte, az ottani polgármester 150 polgárőrt állított fel, akik között egyetlen roma ember sincs, hogy általuk a polgármester ”rendet tartson„ a településen.

Interjúiknál pedig azt észlelték, hogy a székelyföldi magyar polgármesterek átvették Magyarországról a munkaalapú társadalom ideológiáját, ami a román közigazgatási vezetők fejében teljesen másképp jelentkezett. Ezért Kiss Tamás és Sólyom Andrea felkérte Székely István-Gergőt és Illés Tamást, a Székelyföldi Közpolitikai Intézet kutatóját, hogy vizsgálják meg másik hipotézisésüket is, amit a helyszínen ismertetett kutatás vissza is igazolt. Ezek alapján a megbélyegzés politikája a roma szociális segélyezetteket sokkal intenzívebben érinti, illetve, hogy amennyiben az RMDSZ-es a polgármester, akkor ez halmozottan igaz.

A szociológusok hipotézisét tehát első körben a Székely-Illés kutatócsapat is alátámasztotta, a következő kérdésük pedig az volt, hogy ezt mi és hogyan befolyásolja.

A 2018-as és 2019-es adatok azt mutatják, hogy 40 százalékkal kevesebb szociális támogatást adtak öt évvel korábbi támogatások mértékéhez képest. Az elkövetkező években, a koronavírus idején ez pedig már nem sokat változik. 2018-2021-es székelyföldi adatok szerint két súlyosan hátrányos helyzetű térséget emeltek ki: elsősorban Alcsíkot, illetve Székelykeresztúr térségét, ahol a legnagyobb és folyamatos volt a csökkenés 2018-2021 között.

A polgármester párthovatartozása szerint pedig azt látták a kutatók országos szinten, hogy a négy évben végig a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetésű önkormányzatokban a legmagasabb az 1000 háztartásra jutó garantált minimáljövedelemre leadott dossziék száma. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) lényegesen a PSD alatt helyezkedik el, utána más román pártok következnek, majd az RMDSZ és a többi magyar párt következik. Ezután a ”fehér galléros„ Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jön, ami a kutatás szempontjából 2021-ben releváns, mert a 16-os választáson nem indultak.

Többváltozós elemzésük pedig bebizonyította azt is, hogy a polgármester-választás során kialakult verseny szorossága összefüggést mutat a leadott/elutasított segélyek számával.

”A feltételezés az volt, hogy ahol a polgármester szűkösen nyert, ott vélhetően szüksége volt a roma szavazatokra, ezért nem akarta maga ellen hergelni a közösséget. (...) Ahol nagy különbségekkel nyertek a polgármesterek, vagy akár nem volt ellenfelük, ott úgy tűnik, hogy nagyobb mértékben csökkent a segélyezés mértéke.

A kutatásból az is kiderült, hogy azokon a településeken, ahol több roma él, ott több a dossziét is nyújtottak be, de a segélyezés mértékében történt visszaesés is jelentősebb. A roma pártok aktivitása nem teljesen konzisztensen, de a megállapítható, hogy ott, ahol indultak a roma pártok, a segélyezési dossziék száma magasabb, és kisebb a csökkenés mértéke ott, ahol be is jutottak. Tehát ahol létezik roma képviselet a helyi tanácsban, 2019-re kisebb a csökkenés a segélyezés tekintetében, mint ott, ahol nem jutottak be.