Újraindul a héten a marosvásárhelyi katolikus gimnázium megalapítási folyamata

179

A marosvásárhelyi önkormányzati testület a héten újraindítja a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásának jogi folyamatát – közölte keddi számában a Krónika napilap.

Frunda Csenge, az RMDSZ helyi tanácsosi frakciójának vezetője a lapnak elmondta: az önkormányzatnak – a törvény értelmében – augusztus végéig kell szándéknyilatkozatot elfogadnia az iskolaalapításról ahhoz, hogy a 2023-2024-es tanévben újra önálló tanintézetként működhessen a katolikus gimnázium. A szeptemberben kezdődő 2022-2023-as tanévben az iskola a Bolyai Farkas Gimnázium alegységeként működhet. Amint a frakcióvezető hozzátette: a nyári vakáció alatt az iskolaépület tulajdonosa, az Erdélyi Római Katolikus Státus és a katolikus iskola diákjainak szülei is kezdeményezték a magyar tannyelvű római katolikus felekezeti iskola újraalapítását. Ez alapján született meg a határozattervezet, amelyről csütörtökön szavaznak a városi tanácsosok.

A legfelsőbb bíróság május 3-án kimondott jogerős ítéletében érvénytelenítette a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozását elrendelő miniszteri rendeletet. A 2014 óta működő iskolát azért kellett 2018-ban miniszteri rendelettel újra létrehozni, mert korábbi létrehozásában a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) törvénytelenséget látott, és vádat emelt Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt főtanfelügyelő ellen. A per vádiratát a bíróság visszaküldte kiegészítésre a vádhatóságnak, és a kiegészítés azóta sem történt meg, de az iskola ellen indított perek az intézmény megszűnéséhez vezettek.

(MTI)

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!