Konténerekbe költöztetik a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénában másfél éve élő roma családokat

2022. augusztus 10. – 17:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Lemondott a Hajnal utcai krízisközpont kialakításáról a csíkszeredai városháza, más stratégia mentén kívánják ideiglenesen rendezni a tavaly január 7-én bekövetkezett tűzeset miatt hajléktalanná vált és azóta az Erőss Zsolt Arénában élő roma családok lakhatását. Már néhány nap múlva megérkeznek azok a lakókonténerek, amelyekbe a 16 roma család beköltözhet – tudtuk meg Sógor Enikőtől. Csíkszereda szociális kérdésekért felelős alpolgármesterét annak kapcsán kerestük meg, hogy az önkormányzat rendkívüli ülésen döntött a Hajnal utca 34. szám alatti, eredetileg krízisközpont kialakítására szánt ingatlan rendeltetésének megváltoztatásáról.

A polgármesteri hivatal korábban ezt az épületet vásárolta meg a tűzeset után nyújtott kormányzati támogatásból, hogy ideiglenes lakhatást biztosítson a tűzkárosultaknak. A tűzvész következtében közel 300 személy vált hajléktalanná, közülük több mint 60-an még ma is az arénában laknak.

Most azonban az önkormányzat úgy ítélte meg, hogy eredeti tervei ellenére ebben az épületben mégsem valósítható meg krízisközpont, az ingatlanban hulladékgyűjtő központ, valamint a csúszásgátló anyagok ideiglenes tárolására szolgáló raktár fog működni.

Sógor Enikő alpolgármester szerint a döntésre azért is került sor, mert a romák jelenlétét elutasító magánvállalkozók egy csoportja jogi úton támadta meg az önkormányzat két határozatát, miszerint megvásárolják az ingatlant, illetve ebben krízisközpont alakítanak ki. Emellett Sógor Enikő szerint az is „értelmezés kérdése”, hogy az ipari övezetben levő ingatlan alkalmas vagy sem a lakhatásra.

A csíkszeredai önkormányzat nem mondott le a krízisközpont kialakításáról, ezzel párhuzamosan egy másik folyamatot is elindított, amely során a Somlyó 33, illetve a Tavasz utca I. és II. néven ismert romatelepeket informális településekké nyilvánítják, hogy a szociális, egészségügyi, lakhatási és gazdasági emancipációjával kapcsolatos kérdéseket rendezhessék.

Azonban ez a folyamat várhatóan több évet ölel majd fel, addig is átmeneti megoldásként lakókonténereket helyeznek el a Somlyó 33. alatti telepen és a Tavasz utcában. Az arénában már jól bevált foglalkoztatásokat is folytatják a Máltai Szeretetszolgálat, az önkormányzat, illetve a Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság munkatársai segítségével, közben pedig további adománygyűjtés által igyekeznek jobb körülményeket biztosítani a helyszínen.

Az alpolgármester szerint a 16 roma család számára a konténerek elégségesek lesznek, egy részük már a jövő hét közepén a helyére kerülhet.

„Az a tervünk, hogy augusztus végére minden konténer megérkezzen, és a víz, a villany és minden más is be legyen kötve”

– mondta Sógor Enikő. A fűtést fás kályhával fogják megoldani, amihez az önkormányzat biztosítja a fűtőanyagot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!