A végéhez közelednek a munkálatok, remények szerint napokon belül látogatható lesz a parajdi sóbánya

A végéhez közelednek a parajdi sóbánya bejárati tárnájában a július végi iszapszivárgások miatt szükségessé vált munkálatok, és a remények szerint a létesítmény néhány napon belül újra látogatható lesz – írja az Agerpres.
A bánya igazgatója, Seprődi Zoltán az AGERPRES-nek szerdán elmondta, hogy a teljes érintett területen betonozási munkálatok zajlanak. Szerinte van rá esély, hogy néhány napon belül látogatható legyen a kezelőbázis.
Az igazgató közlése szerint az újranyitás időpontjáról a parajdi sóbánya honlapján és a Facebook-oldalán tájékoztatni fogják a turistákat.
Elmondta azt is, hogy a földalatti kezelőbázis bezárása naponta átlagban 100 ezer lej veszteséget okozott a vállalatnak, tekintettel arra, hogy augusztus a legforgalmasabb hónap, turisztikai főszezonnak számít a bánya számára.
Seprődi hangsúlyozta, elsődlegesnek tartják az emberek biztonságát, ezért döntöttek a bánya bezárásáról és a szükségessé vált munkálatok elvégzéséről.
A statisztikai adatok szerint augusztusban átlagban mintegy 200 ezer turista keresi fel a parajdi sóbányát, akadnak napok, amikor 6-7 ezer ember tölti meg a létesítmény föld alatti csarnokait.
A bányalátogatását július 23-án állították le, amikor jelentős mennyiségű iszap és víz szivárgott be a bejárati tárnába, amelyen keresztül az autóbuszok a föld mélyére szállítják a látogatókat. Akkor közel ezer turista tartózkodott a bányában, akiket különösebb problémák nélkül sikerült a felszínre vinni.
Állj ki a szabad sajtóért!
A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.
Támogatom!