A PNL leszögezte: továbbra is úgy gondolják, hogy a PSD adja a miniszterelnököt jövő évben

A PNL leszögezte: továbbra is úgy gondolják, hogy a PSD adja a miniszterelnököt jövő évben
Fotó: Marcel Ciolacu Facebook-oldala

Sok víz lefolyik még a Dunán, amíg a koalíciós egyezmény értelmében a Nemzeti Liberális Párt (PNL) átadja a miniszterelnöki tisztséget koalíciós partnerének, azonban a liberálisoknak most mégis biztosítania kellett a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy szándékukban áll ezt megtenni, amint azt a koalíciós jegyzőkönyv is előírja.

A liberálisoknak Alexandru Muraru hétvégén tett nyilatkozata miatt kellett reagálniuk, írja a Digi24. A PNL Iași-i elnöke ugyanis azt mondta, nem lenne jó jel, ha a mostani helyzetben, egy évvel a választások előtt megváltozna a miniszterelnök személye. Muraru szerint maga Marcel Ciolacu is megjegyezte, hogy amennyiben a koalícióban és a kormányban jól mennek a dolgok, akkor nem biztos, hogy a rotáció megvalósul. Muraru ebből arra következtetett, hogy a PSD elfogadhatja, hogy a miniszterelnöki tisztséget továbbra is a PNL töltse be, hogy ez ne váltson ki hatalmi harcot a PSD vezetői között. A rotáció értelmében ugyanis a tisztség a PSD-hez kerül, nem kimondottan a pártelnöknek kell betöltenie ezt a tisztséget.

A nyilatkozat miatt Ionut Stroe liberális szóvivő biztosította a PSD-t, hogy a PNL elkötelezett a rotáció mellett, és leszögezte: „a pártban ma nincs más hipotézis, mint a jövő évi rotáció végrehajtása, a protokoll szerint”.

Radu Oprea, a PSD szóvivője azzal kommentálta a történteket, hogy Alexandru Muraru nehéz helyzetbe került Iași-ban, és hogy elterelje a helyi problémákról a figyelmet, ezért hirtelen fontos lett számára a tavaszi kormányzás sorsa, pedig szerinte inkább a villamosenergia magas ára miatt kellene aggódnia. Úgy vélte, a polgárok megoldásokat várnak tőlük, és inkább ezekre, mintsem a forgatókönyvekre kell koncentrálniuk.

A koalíciós által előre meghatározott forgatókönyv szerint Marcel Ciolacu PSD elnöke jövőre, május végén vehetné át a kormányfői tisztséget, amennyiben persze, a három párti koalíció megmarad. Politikai elemzők szerint ugyanis az államfőválasztás előtt akár a román parlament két legnagyobb pártja egymással szembe is fordulhat, hogy saját esélyeit növelje.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!