Frissítve – Alkotmányosnak nyilvánította az alkotmánybíróság a visszaélés-bejelentésekről szóló törvényt

2022. július 13. – 12:14

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Egyöntetű döntéssel alkotmányosnak nyilvánította szerdai ülésén az alkotmánybíróság a visszaélés-bejelentésekről szóló törvényt – értesült a G4media. A jogszabály az elnöki hivatalhoz kerül kihirdetésre.

A visszaélés-bejelentő rendszerről szóló uniós irányelvet a román jogrendbe ültető törvényt a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és Dacian Cioloș volt kormányfő pártja, a REPER támadta meg az alkotmánybíróságon. Beadványuk szerint a jogszabály ellentétes az uniós direktívával, mert nem növeli, hanem éppenséggel csökkenti a bejelentők védelmét.

Az ellenzéki pártok megállapították, hogy a törvény több előírása pontatlan és értelmezhető, például az a cikkely is, amely azokról a visszaélésekről szól, amelyek nem esnek a jogszabály hatálya alá. Beadványuk szerint ugyanakkor a törvény szerzett jogot von meg a visszaéléseket bejelentő közalkalmazottaktól, mert csökkenti a jelenlegi jogszabályban rögzített védelmüket.

A törvény elfogadása után húsz civilszervezet tiltakozó állásfoglalást tett közzé. Ebben azzal vádolták a kormánypártokat, hogy azért változtattak jelentős mértékben a tervezeten, mert nem érdekeltek azoknak a személyeknek a védelmében, akik a törvénysértések feltárásával hozzájárulnak a korrupció megelőzéséhez és a korrupció elleni küzdelemhez. Szerintük jelenlegi formájában a törvény alkotmányellenes, és Románia kötelezettségszegési eljárást kockáztat az uniós irányelv szelektív átültetése miatt.

A civilszervetek arra kérték az államfőt, hogy küldje vissza a jogszabályt a parlamentnek felülvizsgálatra. Az Európai Unió főügyésze, Laura Codruța Kövesi pedig korábban közölte: az uniós irányelv átültetésének hiányosságai miatt fontolóra veszi, hogy felkérje az Európai Bizottságot az úgynevezett jogállamiság mechanizmus aktiválására ebben az ügyben.

A törvényről itt írtunk részletesebben.

Frissítés:

Az USR elnöke, Cătălin Drulă szerdai Facebook-bejegyzésében azzal a kéréssel fordult az államfőhöz, hogy „haladéktalanul” küldje vissza a parlamentnek felülvizsgálatra. A politikus úgy véli, jelenlegi formájában a törvény eltántorítja az embereket az esetleges korrupciós tettek bejelentésétől. Ugyanakkor – teszi hozzá – uniós forrásoktól eshet el az ország, mivel „Marcel Ciolacu, Klaus Iohannis és Nicolae Ciucă meg akarja kaparintani az ellenőrzést az igazságszolgáltatás fölött”.

„Figyelmeztetem a koalíciót, nem marad következmények nélkül, ha két lábbal tiporják a jogállamiságot. Ismételten felszólítom a PSD-t, a PNL-t és az RMDSZ-t, hogy hagyjanak fel ezzel az ostrommal. Romániának szüksége van a kórházakra, iskolákra, autópályákra, az ország fejlődésére fordítható európai pénzekre” – fogalmazott az USR elnöke.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!