Novák Eduárd: A hivatalos mérkőzéseken a pályán lévők legalább 40%-ának romániai sportolónak kell lennie

2022. július 07. – 11:45

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Novák Eduárd sportminiszter a közösségi oldalán jelentette be csütörtökön, hogy a következő szezontól a hivatalos mérkőzéseken a pályán lévő sportolók legalább 40%-ának romániai sportolónak kell lennie.

Elmondta: az általa kiadott a rendelet célja az élsport és a romániai sportolók támogatása, a végrehajtása a nemzeti sportszövetségek feladata, és a 2022-2023-as versenyszezontól kezdődően válik kötelezővé.

„A sport országos prioritás!

Nemzeti válogatottjaink segítése érdekében támogatni kell a román sportolókat, és előnyben kell részesíteni őket. Köszönet a szövetségeknek a döntés meghozatalához szükséges egyeztetésekért és sok sikert a megvalósításhoz!” – írta Novák Eduárd a Facebookon.