Házak, ékszerek, bankszámlák – nyilvánosak a Ciucă-kormány minisztereinek vagyonnyilatkozatai

Házak, ékszerek, bankszámlák – nyilvánosak a Ciucă-kormány minisztereinek vagyonnyilatkozatai
A miniszterek eskütétele, 2021. nov. 25-én – Fotó: presidency.ro

Másolás

Vágólapra másolva

Publikálták a kormány honlapján a Ciucă-kabinet tagjainak 2021-re vonatkozó vagyonnyilatkozatait, egyes minisztereknek kifejezetten nagy vagyonuk van, de olyat is találtunk, akinek saját lakása sincs.

A román kormány oldalán a Ciucă-kabinet minisztereinek jövedelmi, érdekeltségi és vagyoni helyzetéről beszámoló nyilatkozatok vegyes képet mutatnak. Van aki szántóföldeket, erdőket vásárol, mások részvényekre költenek. A kormány egyetlen női tagja arany és platina ékszerekbe fekteti pénzét, nem csoda, ha nap mint nap más méretű és formájú kereszt csüng a nyakláncán. De vannak „puritán” kormánytagok is: saját lakásuk sincs, igaz, hogy műtárgygyűjteményük több tízezer euróra rúg. Egy dolog biztosan megállapítható: az infláció és pénzügyi válság egyelőre nem látszik a miniszterek bukszáján. Összehasonlítva a tárcavezetők jövedelmét, kiderült, hogy az egészségügyi és az oktatási miniszter a legnagyobb jövedelemmel rendelkező kormánytagok: Alexandru Rafila négy állami intézménytől kap fizetést, Sorin Cîmpeanu pedig háromtól – az egyetemtől, a tudományos akadémiától és a minisztériumtól. De a liberális Virgil Popescu sem panaszkodhat, mert tíz cégnek a társtulajdonosa vagy részvényese, a szociáldemokrata védelmi miniszternek, Vasile Dîncunak is jelentős vagyona van, az RMDSZ-es kormánytagok közül pedig Kelemen Hunor és Tánczos Barna sorolhatók a tehetős miniszterek közé.

Nicolae Ciucă kormányfő speciális nyugdíja nagyobb összegű, mint a miniszterelnöki fizetése

Nicolae Ciucă pár évvel ezelőtt még magabiztosan jelentette ki, hogy soha nem kezd politikai karrierépítésbe. Azóta pártelnök és kormányfő lett, és jövedelmét két forrásból kerekíti ki: a kormányzati fizetése mellett tartalékos tábornokként különleges nyugdíjat is kap. A miniszterelnök és felesége közösen birtokolnak egy 2829 négyzetméteres telket Dolj megyében, emellett a házaspárnak egy 598 négyzetméteres telke és ezen egy 232 négyzetméteres háza is van az ilfovi Dumbrăveni településen. Ami a járműveket illeti, a miniszterelnöknek két Toyota márkájú személygépkocsija van – egy 2006-os és egy 2020-as. Ami a 2021-es évre szóló jövedelmeket illeti, a miniszterelnök vagyonnyilatkozatában egy 148 446 lejes összeg szerepel, amely a nemzetvédelmi miniszteri juttatásokat fedi, továbbá egy 17  683 lejes miniszterelnöki fizetés, valamint a 214 990 lejes szolgálati nyugdíj. Azaz, Ciucának magasabb a tartalékos tábornoki különleges nyugdíja, mint a miniszterelnöki fizetése. Mivel a hozzátartozók jövedelméről is be kell számolni, a kormányfő vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy felesége, aki szintén a védelmi tárca alkalmazottja volt, 2021-ben 59 500 lej szolgálati nyugdíjban részesült.

Sorin Grindeanu félmillió lejes kölcsönt adott egy magánszemélynek

A szociáldemokrata kormányfőhelyettes és közlekedési miniszter egy házzal és egy 503 négyzetméteres telekkel rendelkezik a Temes megyei Gyirok községben. Friss vagyonnyilatkozata szerint Grindeanu tavaly 82 500 euróért adott el egy ingatlant, 110 ezer euró körüli megtakarítása van a bankszámláin, de egy 545 ezer lejes hitellel és egy 52 400 eurós, 2035-ös lejáratú kölcsönnel is rendelkezik. A jövedelmek tekintetében Grindeanu 138 457 lejes képviselői juttatását és 16 382 lejes miniszteri fizetését sorolta fel.

Kelemen Hunor nemcsak a kormánytól, hanem az RMDSZ-től is kap fizetést

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kormányfőhelyettes a vagyonnyilatkozata szerint 2013-ban vásárolt Kolozsváron egy 711 négyzetméteres mezőgazdasági területet, majd a feleségével együtt egy 430 négyzetméteres beltelket. Emellett kétötöd részben tulajdonosa egy 292 négyzetméteres kolozsvári belteleknek. Kelemen két kolozsvári háznak is társtulajdonosa: kétötöd részben egy 119,85 négyzetméteres házat, illetve a feleségével együtt egy 2017-ben vásárolt 119,85 négyzetméteres házat tulajdonol. Két autója van: egy 2004-es Ford Fiesta és egy 2020-as Toyota RAV4-es városi terepjáró, mindkettőt vásárolta. Ingóságai között 6000 euró értékű kortárs festmények is szerepelnek.

Ami a 2021-es jövedelmét illeti, Kelemen Hunor 2021-ben  151 ezer lej nettó juttatást kapott az RMDSZ-től és 157 802 lejt keresett miniszterelnök-helyettesként.

A szociáldemokrata Adrian Câciu az egyik szerény jövedelmű miniszter

Adrian Câciu pénzügyminiszternek egy 43 négyzetméteres lakása, egy üzlethelyisége és két telke van Bukarestben és Ilfov megyében. Vagyonnyilatkozata szerint Câciu két autóval rendelkezik, és 36 ezer lej van a számláin. 2021-es jövedelemként a miniszter tanácsadói juttatását (Buzău polgármesterének volt a tanácsosa) sorolta fel, ez a tevékenység 44 186 lejt hozott neki az elmúlt évben, 79 156 lejjel honorálta a PSD a gazdasági tanácsadói munkáját, valamint 14 601 lejes juttatást kapott pénzügyminiszterként.

Lucian Bode tartozásai túlszárnyalják a megtakarításait

Lucian Bode belügyminiszter egy 355 négyzetméteres zilahi házzal, egy kolozsvári lakással és egy 2016-ban gyártott Mercedes Benz gépkocsival rendelkezik. A miniszter megtakarításai mintegy 35 ezer eurót tesznek ki, ugyanakkor egy 126 ezer eurós és egy közel 250 ezer lejes banki tartozása is van. Jövedelme a 169 ezer lejes miniszteri fizetésből származott.

Bogdan Aurescu euróban és lejben is félretesz a szűkebb esztendőkre

Vagyonnyilatkozata szerint a külügyminiszternek három lakása is van Bukarestben: egy 61, egy 77,35 és egy 50,83 négyzetméteres. Mindhárom ingatlant vásárolta. Bogdan Aurescu egy 2015-ös Mini Coopert vezet, amit 2018-ban vásárolt. A külügyi tárca vezetőjének megtakarításai 116 ezer eurót és körülbelül 100 ezer lejt tesznek ki. Aurescu két állami és egy magánegyetem oktatója, így 2021-ben 166 089 lejt keresett a Külügyminisztériumban, és több mint 121 ezer lejt három bukaresti egyetem professzoraként. A jogdíjakból is több mint 11 200 lej jövedelemre tett szert.

Kormányülés – Fotó: Radu Badoiu / gov.ro
Kormányülés – Fotó: Radu Badoiu / gov.ro

Predoiu, a lakás nélküli miniszter

Cătălin Predoiu igazságügyi miniszter vagyonnyilatkozata szerint nincs saját lakása, de van két személygépkocsija, egy 20 ezer euróra becsült óragyűjteménye és 25 ezer euróra becsült műtárgyai. Körülbelül 30 ezer lej van a bankszámláján. Predoiu 2021-es bevételei összesen 320 580 lejt tesznek ki. Parlamenti képviselőként 118 896 lejes, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács tagjaként 11 407 lejes, miniszterként pedig 14 601 lejes juttatást kapott.

Vasile Dîncu védelmi miniszter vagyonnyilatkozata alapján a kormány egyik legjómódúbb minisztere

Dîncu feleségének van egy 596 négyzetméteres beltelke és egy 420 négyzetméteres háza Kolozsváron, a házaspár egy 86 négyzetméteres kolozsvári lakás közös tulajdonosa. A miniszternek két autója van, egy 2008-as Mercedes és egy 1975-ös IMS. Jelentős megtakarításokkal is rendelkezik, mintegy 2,34 millió lej és 46 ezer euró gyűlt össze a számláin. A juttatásokból és a tanári munkából származó jövedelme 2021-ben összesen 240 ezer lejre rúgott. A védelmi miniszter számos vagyontárgyat sorolt fel vagyonnyilatkozatában, például 18 ezer euró értékű arany ékszereket, 15 ezer euró értékű festményeket, 5 ezer euró értékű szobrokat, 5 ezer euró értékű metszeteket és 2 ezer euró értékű bélyegeket.

Sebastian Burduja: 476 355 dollár jelzáloghitel az Egyesült Államokban

A kutatási és digitalizálási miniszternek két lakása van Bukarestben és egy Năvodari-on, valamint egy háza az Egyesült Államokban. Burduja két mezőgazdasági földterület tulajdonosa Neamț megyében. Két autója, 9 ezer euró értékben órái és ékszerei, valamint körülbelül 75 ezer dolláros és 43 ezer lejes megtakarításai vannak. A miniszter egy 85 ezer lejes romániai hitelről és egy 476 355 dolláros amerikai jelzáloghitelről is beszámolt nyilatkozatában. Burduja 2021-ben 234 ezer lej képviselői fizetést kapott, és 60 ezer dollárt, valamint 55 ezer lejt keresett különböző ingatlanok bérbe adásából.

Marcel Boloșnak 200 ezer lejes kölcsönt kell visszafizetnie, igaz, van miből

Marcel Boloș európai projektekért felelős miniszter két lakással rendelkezik Nagyváradon és Kolozsváron, valamint több megtakarítási számlával, amelyek közül az egyiken több mint egymillió lejt halmozott fel. Boloșnak van egy 200 ezer lejes kölcsöne is, amelynek lejárta 2029-ben esedékes. A tanításból, osztalékokból és az Észak-Nyugati Fejlesztési Ügynökség igazgatói tisztségéből származó jövedelme összesen 400 ezer lej.

Florin Marian Spătaru mezőgazdasági területekbe fektet

A gazdasági miniszter 20 700 négyzetméter mezőgazdasági földterület tulajdonosa Galați megye egyik községében, és két házzal rendelkezik Galați-on. Ezenkívül öt telek tulajdonosa, amelyek közül három belterületi. Spătaru 20 ezer euró értékű műkincsekkel és 15 ezer euró értékű ékszerekkel rendelkezik. A megtakarításai 308 ezer lejre, a banki tartozások pedig 68 ezer lejre rúgnak.

Virgil Popescu 10 cégnek, többek között a Petromnak is társtulajdonosa vagy részvényese

Virgil Popescu a vagyonnyilatkozata szerint több ingatlant is birtokol: összesen 25 ezer négyzetméter beltelket Szörényváron (Turnu Severin) és egy Mehedinți megyei faluban, 7400 négyzetméter erdőt Mehedinți megyében, illetve összesen 95 ezer négyzetméter mezőgazdasági területet több Mehedinți megyei faluban. Ezek mellett van egy 61,5 négyzetméteres háza Szörényváron, egy 200 négyzetméteres hétvégi háza egy Mehedinți megyei faluban, a felesége nevén pedig két lakás szerepel: egy Szörényváron, egy pedig Bukarestben. A liberális politikus mintegy 290 000 lejes és 83 000 eurós megtakarítással is rendelkezik. Részvényese vagy társtulajdonosa tíz cégnek, köztük a Petromnak is. Energiaügyi és gazdasági miniszterként 2021-ben összesen mintegy 173 ezer lejes jövedelemre tett szert.

Tánczos Barna 963 ezer lejt kölcsönzött felesége vállalkozásának

A környezetvédelmi miniszternek Csíkszentkirályon van egy 549 négyzetméteres és egy 346 négyzetméteres beltelke, összesen közel 30 ezer négyzetméteres mezőgazdasági területe és egy 283 négyzetméteres háza. Vagyonnyilatkozata szerint Tánczos Barnának 345 546 lej gyűlt fel a folyószámláján, és 963 ezer lejt adott kölcsön a felesége vállalkozásának. Az RMDSZ politikusa 300 ezer lejjel tartozik egy magánszemélynek, amit 2024-ig kell törlesztenie. Tánczos Barna jövedelme mintegy 170 ezer lejből áll, amely miniszteri fizetéséből származik. A környezetvédelmi miniszter több bankbetéttel rendelkezik, összesen mintegy 470 ezer lej értékben.

Cseke Attila a szerényebb vagyonnal rendelkező miniszterek közé tartozik

Cseke Attila-Zoltán fejlesztési, közmunka- és közigazgatási miniszter nem olyan jómódú, mint párttársai: Bihar megyében van egy háza, egy telke és két autója, számláin pedig mintegy 130 ezer lej szerepel. Cseke Attila vagyonnyilatkozata szerint tavaly a miniszteri fizetéséből mintegy 153 ezer lejt keresett.

Gabriela Fireanak az ékszerei 130 ezer eurót érnek

A családügyi, esélyegyenlőség és ifjúsági miniszternek a férjével együtt több ingatlana is van: egy 1500 négyzetméteres beltelek és egy 60 ezer négyzetméteres kültelek az Ilfov megyei Sinești községben, összesen 2260 négyzetméter beltelek Petrăchioaia községben, illetve egy 240 négyzetméteres ház az utóbbi településen – derül ki a vagyonnyilatkozatából. A szociáldemokrata szenátor egy 2010-es Mercedest vezet, és 130 ezer euró értékben halmozott fel ékszereket, festményei, műtárgyai pedig 110 ezer eurót érnek. Ami a jövedelmét illeti, Gabriela Firea miniszterként 14.692 lejt, szenátorként pedig 124.609 lejt keresett. Férje, Florentin Pandele polgármesteri fizetése 116.301 lej volt.

Gabriela Firea gyakran mutatkozik nyakában kereszttel – Fotó: Gabriela Firea Facebook-oldala
Gabriela Firea gyakran mutatkozik nyakában kereszttel – Fotó: Gabriela Firea Facebook-oldala

Marius Budăi miniszter visszakapta a PSD-nek megelőlegezett kampánypénzt

A munkaügyi miniszternek és a feleségének a közös tulajdona egy 464 négyzetméteres beltelek és egy 142 négyzetméteres ház a Botoșani megyei Curtești községben, mindkét ingatlant az Első ház programon keresztül vásárolták meg. A szociáldemokrata politikus egy 2004-es BMW X3-at vezet, a házastársa nevén egy 2004-es Renault Megane és egy 2010-es BMW X1 szerepel. Vagyonnyilatkozatából kiderül, hogy Budăi a képviselői és miniszteri juttatásainak összege 157 ezer lej. Emellett tavaly 130 ezer lejt kapott vissza a PSD-től, a politikus ugyanis ezzel az összeggel szállt be pártjának 2020-as választási költségeibe.

Ingatlanok, bankbetétek, folyószámlák – a kormány leggazdagabb tagja Alexandru Rafila

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter egy 2018-as Volkswagen személygépkocsit vezet. Egy 2007-ben vásárolt 127 négyzetméteres bukaresti lakással és egy másik, 2010-ben vásárolt 140 négyzetméteres voluntari-i lakással rendelkezik – derül ki a kormány honlapján található legfrissebb vagyonnyilatkozatból. Barcarozsnyón 2013-ban vásárolt egy 330 négyzetméteres ingatlant. Számos ingatlana közül tavaly kettőtől meg is vált az egészségügyi miniszter: Rafila 2021 januárjában 67 500 euróért egy lakást, 2021 novemberében 510 ezer euróért egy beltelket adott el.

A miniszternek négy állami intézménytől is származott jövedelme: 141  842 lejt parlamenti képviselőként, 14  602 lejt egészségügyi miniszterként, 110 614 lejt a „Matei Balș” Országos Fertőző Betegségek Intézetének alkalmazottjaként és 103  649 lejt a Carol Davila Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem oktatójaként keresett.

Rafilának egy eurós és egy lejes bankbetétje is van, az egyik 200 ezer euró értékben, a másik pedig 120 ezer lej értékben. A vagyonnyilatkozatból az is kiderül, hogy az egészségügyi miniszter 103 500 eurónyi értéket tárol egy széfben. Rafilának a folyószámláin 256 151 euró és 230 782 lej található. Több vállalatban is vannak részvényei, köztük a Transgazban, ahol 1800 részvényt birtokol 430 200 lej értékben. Akár nagyobbak is lehetnének a bankszámláin levő összegek, de mint a nyilatkozatból kiderül, 2021-ben Rafila 235 ezer eurót kölcsönzött egy rokonának.

Sorin Cîmpeanu a 486 négyzetméteres házával, egyetemi és minisztériumi jövedelmével a kormány második leggazdagabb embere

Sorin Cîmpeanu miniszter vagyonnyilatkozatában egy 2019-ben épült, 486 négyzetméteres otopeni-i házat és egy 1479 négyzetméteres telket tüntetett fel, amelyet feleségével együtt birtokol. Emellett egy 2008-ban vásárolt, 72 négyzetméteres bukaresti lakása is van. Ami az autókat illeti, Cîmpeanu tulajdonában egy 1980-as Dacia, egy 1973-as gyártású Fiat és egy 2013-as BMW márkájú személygépkocsi található. Az oktatási miniszter három állami intézménytől kap fizetést, négy bankszámla van a nevén, a legnagyobb 155 934 lej értékű, amelyet feleségével együtt vezet, egy másik számláján 94 033 euró szerepel. Ami a hiteleket illeti, az oktatási miniszter 2017 és 2019 között öt hitelt vett fel a Banca Transilvaniatól és a BCR-től, amelyek mindegyike 2022-ben jár le. A legnagyobb ilyen kölcsön, amelyet idén vissza kell fizetnie, 120 ezer lej értékű.

Cîmpeanu jövedelme elsősorban az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetemről származik, ahol oktatóként 235 058 lejt keresett. A „Gheorghe Ionescu Sisești” Mezőgazdasági és Erdészeti Tudományos Akadémiától 24 804 lejes tagsági támogatást kapott. Tavaly miniszterként 153 312 lejt keresett.

Felesége, Carmen Cîmpeanu ugyancsak az Agrártudományi és Állatorvosi Egyetem oktatójaként 2021-ben 252.444 lejes fizetést kapott, 19.878 lejt pedig a Romániai Felsőoktatási Minőségbiztosítási Ügynökségnél (ARACIS) kifejtett értékelési tevékenysége nyomán szerzett.

A turisztikai miniszter Gura Humorului-on több ingatlannal is rendelkezik

Daniel Cadariu turisztikai miniszter négy beltelek tulajdonosa Gura Humorului és Păltinoasa településeken. Van egy tömbházlakása és egy háza is Gura Humorului-on. Tavaly szenátorként 124 388 lejt, miniszterként 14 481 lejt keresett, felesége pedig cége révén 21 644 lejes jövedelemre tett szert.

Lucian Romașcanu vagyona nem tartozik a legnagyobbak közé

Vagyonnyilatkozata szerint a kulturális miniszter a feleségével közösen egy 216 négyzetméteres lakást birtokol az Ilfov megyei Mogoșoaián, és ugyanott van egy 500 négyzetméteres beltelkük is. A szociáldemokrata politikus egy 2008-as Mercedes GL320 gépkocsit, illetve egy Toyota RAV4 Hybrid városi terepjárót vezet, és 15 ezer euró értékű ékszerei vannak. A politikus összesen 150 ezer lejre három életbiztosítást kötött, és a folyószámláin mintegy 83 ezer lejt tart. Ami a jövedelmét illeti, Romașcanu 141 775 lejes juttatásban részesült a szenátustól, és 130 ezer lejt kapott a PSD-től a választási hozzájárulásának visszatérítéseként.

Novák Eduárdot 554 344 lejjel jutalmazták a tokiói paralimpiai eredményének elismeréseként

A sportminiszter feleségével közösen három, 2003-ban, 2004-ben és 2019-ben vásárolt romániai lakást birtokol, de 2018-ban egy 73 négyzetméteres budapesti lakást is vettek. A miniszter egy Skoda Octavia tulajdonosa. Tavaly tárcavezetőként 170 352 lejt keresett, de egy 554.344 lejes díjat is kapott a tokiói paralimpiai játékokon elért eredménye elismeréseként.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!