Újra megszólalt Böjte Csaba: nyílt levele szerint a „megrázó eset” után változtattak a gyermekotthonok működésén
Miután felmerült a gyanú, hogy az egyik nevelő rendszeresen bántalmazta a rá bízott fiúkat, módosított a gyermekvédelmi intézményeinek működésén a Szent Ferenc Alapítvány – állítja Böjte Csaba.
„A megrázó esetet követően azonnal belső strukturális változtatásokat eszközöltünk a nevelők kiválasztásában és rendszeres ellenőrzésében, továbbá folyamatos képzéseket biztosítunk számukra annak érdekében, hogy gyermekek védelme maradéktalan legyen. Ezzel összhangban a gyermekek számára folyamatos internethozzáférést és telefonhasználatot biztosítunk, mindannyiuknak megadtuk a kiskorúak védelmére szakosodott hivatal elérhetőségét is” – írta a Facebookon péntek este közzétett nyílt levelében az alapítvány elnöke.
Böjte Csaba már korábban, az ítélet kihirdetése utáni első rövid sajtónyilatkozatában beismerte: az alapítványnak is van felelőssége abban, hogy a gyermekbántalmazások sorozata megtörténhetett. Péntek esti nyílt levelében pedig voltaképp azt erősítette meg közvetve a ferences szerzetes, amit cikkében a Transtelex is feltárt: a nevelőotthonok működésében rendszerszintű hiányosságok voltak. Azt nem tudjuk, hogy ezeket sikerült-e mára maradéktalanul felszámolni.
Mint megírtuk, a 2007 és 2017 közötti időszakban, amikor a börtönre ítélt férfi az alapítványnál dolgozott, a nevelők alkalmazása esetleges volt, nem volt végzettséghez vagy szakképesítéshez kötve, nem volt állásinterjú és pszichológiai teszt sem. Ha voltak is – egyébként a törvény által is előírt – rendszeres képzések, a nevelők egy része ezeken nem vett részt. Emellett az alapítvány nem fordított kellő figyelmet a pszichológusok munkájára: voltak olyan otthonok, ahol hetente, és olyanok is, ahol csak háromhavonta foglalkozott szakember a gyerekekkel. A vádirat szerint a börtönre ítélt nevelő abúzussorozatát elsőként éppen egy pszichológus tárta fel.
Rád is szükségünk van!
A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!
Támogatás