Baleset történt, kitiltotta az autóversenyeket a városból Marosvásárhely polgármestere (videó)

2022. július 2. – 19:25

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Két kiskorú sérült meg, amikor az egyik versenyző kocsija kisodródott a pályáról.

Enyhe sérüléseket szenvedett két kiskorú a július 2-án Marosvásárhelyen tartott Super Rally idején, írja a marosvasarhelyiek.ro. A verseny utolsó futamában Mihai Leu autója kisodródott, és az utat a járdától elválasztó kerítésnek csapódott.

A balesetben egy hat és egy nyolc éves gyerek sérült meg, őket kórházba szállították, de már jól vannak.

'Röviddel ezelőtt baleset történt a Ştefan cel Mare és Borsos Tamás kereszteződésében. Egy 54 éves férfi által vezetett versenyautó egy biztonsági kerítésnek ütközött, és két, a kerítés mögött tartózkodó 6 és 8 éves kiskorút megsebesített. Mindkét gyermeket kórházba szállították orvosi ellátásra. A rendőrök büntetőjogi kivizsgálást indítottak az eset pontos körülményeinek tisztázására'- tájékoztatott a Maros megyei rendőrség.

Mihai Leu mélységes sajnálatát fejezte ki a történtek miatt.

'Egy kanyar előtt fékeztem, az autó nagyon keményen reagált, próbáltam kiigazítani, de nem sikerült annyira, mint reméltem. Nekimentem egy kerítésnek, és az a kerítés ráesett néhány emberre, sajnos egy gyereket is ért az ütés. Elvágta a lábát. Beszéltem az édesanyjával, azt mondta, hogy a gyerek kicsit megijedt. Borzasztóan sajnálom, hihetetlen, nem tudom leírni az érzéseimet, de remélem, hogy beszélhetek majd velük' – nyilatkozta a versenyző.

Soós Zoltán polgármester nem sokkal a baleset után a közösségi oldalán jelentette be, hogy a jövőben sem a Super Rally-t, sem hasonló rendezvényeket nem engedélyez a városban.

„A gyerekeink biztonsága a legfontosabb!

A továbbiakban semmilyen körülmények között nem engedélyezem Super Rally vagy hasonló rendezvények megszervezését Marosvásárhelyen. A ma délutáni baleset bebizonyította, hogy a veszélyt akkor sem lehet kizárni, ha minden óvintézkedést betartanak a szervezők. Egyik versenyző elhagyta a kijelölt útvonalat, a fémkorlátba ütközött és két gyermek megsérült. Az ügy kivizsgálása érdekében a rendőrség bűnügyi eljárást indított. A rendőrfőkapitány személyes tájékoztatását kérem az ügyben.” – írta Soós.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!