A képviselőház szerdán elfogadta azt a törvénytervezetet, amely eltörli a romániai digitális beutazási űrlap (PLF) kitöltésének elmulasztása miatt kiszabott bírságokat, valamint az államnak a bírságok befizetéséből befolyt összes összeget visszautalja – írja az Agerpres nyomán a G4Media.
Románia 2021. december 20-tól tette kötelezővé a határátlépéskor kötelező digitális beutazási űrlap kitöltését, az intézkedést a járványhelyzet átláthatóbbá tétele miatt hozták meg, azonban ellenkező hatást értek el, a káosz fokozódott és a közegészségügyi alkalmazottak még leterheltebbek lettek.
A hatóságok bírságolása miatt perek ezrei indultak országszerte, teljes volt a fejetlenség. Erre kívánt végérvényesen pontot tenni a képviselőház, amely szerdán döntő házként eltörölte a PLF-ek kitöltésének elmulasztásáért kirótt bírságokat, a már befizetett összegeket pedig visszaszolgáltatják a megbírságolt állampolgároknak: az erre vonatkozó kérelmet a rendelet hatályba lépésétől számított 90 napon belül kell benyújtani az illetékes adóvégrehajtó szervhez.
Ugyanakkor azt is előírja az elfogadott jogszabály, hogy a hatálybalépésétől számított 15 napon belül a Fejlesztési, Közmunka- és Közigazgatási Minisztérium rendeletben állapítja meg a helyi adóhatóságok által történő pénzvisszatérítés rendjét.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!