Tánczos Barna: lefulladt a napelem-program, mert a Környezetvédelmi Alap alkalmazottjai képtelenek voltak feldolgozni az igényléseket

2022. június 30. – 17:12

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nem külső okok miatt késik annak a napelemes programmegvalósítása, amely révén a magánszemélyek állami támogatással szerelhetnek fotovoltaikus paneleket házaikra, hanem azért, mert az ügyben illetékes hatóság egyszerűen képtelennek bizonyult a több mint 45 ezer leadott kérvény feldolgozására.

Ezt maga Tánczos Barna, a környezetvédelmi tárca vezetője jelentette ki az Euronews Romanianak adott interjúban, amelyet átvett a News.ro hírügynökség.

„Ez több mint késedelem, ez a program teljes leállása – ismerte be Tánczos. Sajnos a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága nagyon rosszul járt el a leadott kérelmek elbírásában és feldolgozásában, mert nem volt meg hozzá a kellő adminisztratív kapacitás. Magyarán, az ottani alkalmazottak képtelennek bizonyultak arra, hogy kezeljék ezt a helyzetet. A feladat nem volt bonyolultabb, mint bármely más felmerülő ügyintézés, csupán a beérkezett dossziék száma volt nagyobb a szokásosnál.”

Most viszont, ígéri a környezetvédelmi tárca vezetője, véget vet ennek a helyzetnek és már ezen a héten jóváhagyják az első 2000 igénylést.

Az interjúban az is elhangzott, hogy tárcavezetőként folyamatosan nyomást gyakorol majd a Környezetvédelmi Alapra a hatóságra, hogy mihamarabb dolgozzák fel a már benyújtott 45 ezer igénylést.

A miniszter elmondta, hogy időközben készül a következő pályázati felhívás, amelyben „megváltozik a filozófia”, és az elv hasonló lesz a háztartási gépekre vonatkozó roncsprogramban alkalmazott elvhez, ahol a telepítő kapja a támogatást a Környezetvédelmi Alap Igazgatóságától.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!