Engedélyezte Julian Assange amerikai kiadatását a brit belügyminiszter
2022. június 17. – 13:07
frissítve
Engedélyezte pénteken Julian Assange kiadatását az Egyesült Államoknak Priti Patel brit belügyminiszter – írja az MTI.
A WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítójának évek óta húzódó kiadatási ügyében hozott döntés közvetlen előzményeként a londoni Westminster kerület magisztrátusi bírósága még áprilisban elrendelte Assange kiadatását, de ehhez Priti Patel személyes jóváhagyására is szükség volt.
A londoni belügyminisztérium szóvivőjének tájékoztatása szerint Patel pénteken aláírta a kiadatási végzést. A tárca illetékese szerint a kiadatás „nem összeegyeztethetetlen” Assange emberi jogainak védelmével, és a brit kormány meggyőződése szerint a WikiLeaks alapítója az Egyesült Államokban is megfelelő bánásmódra számíthat.
A WikiLeaks-portál alapítóját védői szerint az Egyesült Államokban mindezek alapján akár 175 év börtönre is ítélhetik. Az Egyesült Államok jogi képviselői azzal érvelnek, hogy az amerikai diplomáciai okmányok szerkesztetlen közzétételével Assange tudatosan sodort súlyos veszélybe olyan emberi jogi és ellenzéki aktivistákat, valamint újságírókat, akik elnyomó rezsimek vezette országokban élnek és tevékenykednek, vagy terrorszervezetekről gyűjtöttek adatokat.
A WikiLeaks pénteki közleménye szerint „komor nap virradt a brit demokráciára és a sajtószabadságra”
ezt azzal kapcsolatosan írták, hogy London engedélyezte Assange kiadatását.
Assange-nak viszont továbbra is van fellebbezési lehetősége; ügyvédei 14 napon belül jogi úton megtámadhatják a kiadatási rendelkezést. A WikiLeaks pénteken jelezte is, hogy élni kíván jogával, és benyújtják a fellebbezést.
Tavaly januárban a londoni központi büntetőbíróság megtiltotta Assange amerikai kiadatását, elsősorban olyan szakvéleményekre hivatkozva, amelyek szerint Assange depressziós, a jövőjétől rettegő ember, és nem garantálható, hogy amerikai kiadatása után nem vet véget életének. Az Egyesült Államok fellebbezést nyújtott be a tilalmi végzés ellen, azzal az érvvel, hogy Assange-nak nincsenek olyan mentális problémái, amelyek megakadályoznák kiadatását, és megfelelő általános állapotban van ahhoz, hogy alávesse magát a további jogi eljárásnak.
A londoni felsőbíróság decemberben helyt adott az amerikai fellebbezésnek, megsemmisítve a kiadatás tilalmáról szóló büntetőbírósági döntést, és a westminsteri magisztrátusi bíróság áprilisi végzése, amelyet Priti Patel belügyminiszter pénteken jóváhagyott, e döntés formális megerősítése volt.
Assange ellen az amerikai hatóságok a brit kormányhoz benyújtott kiadatási kérelemben 18 vádpontot fogalmaztak meg. Ezek közül 17 kémkedéssel, egy pedig számítógépes rendszerek feltörésével vádolja Assange-t. Az ausztrál állampolgárságú, 51 éves Julian Assange portálja hozzávetőleges becslések szerint csaknem félmillió titkos amerikai diplomáciai táviratot szerzett meg, és az elmúlt években ezek jelentős részét átadta médiapartnereinek.
Julian Assange hét évet töltött Ecuador londoni nagykövetségén az ecuadori kormány által nyújtott diplomáciai menedék védelme alatt. Három éve azonban – az ecuadori nagykövet engedélyével – a Scotland Yard a diplomáciai képviselet épületében őrizetbe vette. Assange eredetileg azért menekült a nagykövetségre, mert a svéd kormány is körözte őt Svédországban elkövetett szexuális bűncselekmények vádjával, bár a svéd ügyészség a vizsgálatot már évekkel ezelőtt beszüntette és 2019-ben visszavonta Assange nemzetközi körözését. Ügyvédei attól tartottak, hogy ha Nagy-Britannia átadja Assange-t Svédországnak, a svéd kormány kiadhatja őt az Egyesült Államoknak. Az amerikai hatóságok azonban közvetlenül a brit kormányhoz is eljuttatták a kiadatási kérelmet.
A Transtelex egy egyedülálló kísérlet
Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!
Támogató leszek!