A román és francia kapcsolatokról tárgyal Romániában Emmanuel Macron és Iohannis

Romániába érkezik szerdán a francia államfő. Emmanuel Macront a Konstanca megyei Mihail Kogălniceanu légi támaszponton fogadja Klaus Iohannis államfő – közölte az Agerpres az Elnöki Hivatal tájékoztatására hivatkozva.

A két államfő hivatalos megbeszéléseket folytat, és találkozik a román, a francia, illetve más szövetséges országok Romániába telepített katonáival. Valamint, megvitatják a 2018-ban Párizsban megújított román-francia stratégiai partnerség fejlesztési lehetőségeit, de szó lesz az egyeztetésen Románia schengeni csatlakozásáról, illetve az Európai Unió külső határainak védelméhez való hozzájárulásáról.

A közlemény értelmében külön figyelmet fordítanak a két ország álláspontjának összehangolására a hónap második felében esedékes uniós és NATO-csúcstalálkozó vonatkozásában.

Kiemelt téma lesz továbbá a térség biztonsági helyzetének alakulása és az ukrajnai háború sokrétű hatásai, valamint Ukrajna és az ukrán menekültek támogatása, illetve az ország újjáépítésére vonatkozó javaslatok. Tárgyalni fognak emellett a Moldovai Köztársaság további támogatásáról, illetve Ukrajna, a Moldovai Köztársaság és Grúzia európai uniós integrációjáról is.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!