Európa Tanács: nagyobb védelmet kell biztosítani a családon belüli erőszakot átélt gyerekeknek

2022. június 14. – 17:03

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Megfelelő jogszabályok bevezetésével, illetve a hatályos törvények hatékony érvényesítésével az Európa Tanács tagországainak javítaniuk kell a családon belüli erőszak gyermek szemtanúinak védelmét – közölte az Európa Tanács nők elleni erőszakkal és családon belüli erőszakkal szembeni fellépéssel foglalkozó szakértői csoportja (GREVIO) kedden közzétett jelentésében.

Az MTI közlése szerint a Európa Tanács szakértői csoportja mindenekelőtt leszögezte: a tagországok legtöbbjében hiányzik a megfelelő védelem a gyermekek és a családon belüli erőszak áldozatai számára. Megjegyezték: annak ellenére van ez így, hogy egyes országokban a gyermekek jelenlétében a nők ellen elkövetett erőszak a gyermekbántalmazás egyik formájának minősül. A jogszabályok ilyen esetben gyakran a gyermek számára ugyanolyan szintű védelmet és támogatást követelnek meg az illetékes szervek részéről, mint a bántalmazás közvetlen áldozatának. Van olyan tagállam, ahol pszichológiai támogatást és jogi segítséget kínálnak azoknak a gyermekeknek, akik szemtanúi voltak valamelyik szülő bántalmazásának – írták.

Az előremutató példák ellenére az Európa Tanács szakértői csoportja szerint a legtöbb tagországban hiányosságok mutatkoznak a családban elkövetett erőszak gyermek szemtanúinak védelmében.

Egyes országokban csak menhelyeken biztosítanak ingyenes, életkornak megfelelő pszichológusi tanácsadást, a szolgáltatásokat pedig a legritkább esetben igazítják a fiatalkorúak szükségleteihez – írták.

A jelentéskészítők kiemelték: a nők elleni erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló isztambuli egyezmény értelmében a tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a családon belüli erőszak eseteit figyelembe vegyék a felügyeleti jogról és a látogatásról meghozott döntéskor is. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a szakértők egyes országokban nem találtak kifejezett utalást a családon belüli erőszakra, mint jogi kritériumra, noha azt figyelembe kellene venni a felügyeleti és a látogatási jogról szóló döntés meghozatalakor. Van olyan tagállam, ahol a bírák nem vizsgálják ki a családon belüli erőszak miatti felügyeleti és látogatási jogok meghatározásával kapcsolatos ügyeket, illetve nem végeznek kockázat-értékelést a gyermek mindenek felett álló érdekének meghatározása céljából – hangsúlyozták a jelentéstevők.

Mindezek ismeretében a GREVIO a jelentésében arra szólította fel az Európa Tanács tagállamait, hogy igazítsák jogszabályaikat az isztambuli egyezményben megfogalmazott követelményekhez, s biztosítsanak megfelelő védelmet és támogatást a családon belüli erőszak gyermek szemtanúinak és áldozatainak.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!