Beváltak a tusnádfürdői önkormányzat intézkedései, egyre kevesebb medvéről érkezik bejelentés

2022. június 8. – 19:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Működnek a tusnádfürdői önkormányzat intézkedései, egyre kevesebb medvéről érkezik riasztás a településen, tájékoztatott az Agerpres. A beszámoló szerint a tavalyi év folyamán összesen 150 alkalommal riasztották a Hargita megyei csendőrséget amiatt, hogy medvét láttak Tusnádfürdőn. Emellett számos esetben hivatalból intézkedtek a csendőrök, illetve sok esetben közvetlen bejelentés után járták el. Idén eddig jelentősen csökkent a csendőrségi bejelentések száma, noha a nyomok alapján egyértelműn kijelenthető, hogy legalább két hónapja aktívak a medvék a várost övező erdőkben. A polgármester beszámolója szerint idén eddig mindössze öt bejelentés futott be a városból.

A város tavaly hozott létre egy munkacsoportot annak feltárásra, hogyan lehetne megszüntetni azokat az okokat, amelyek a városba, az ott élő vagy kiránduló emberek közelébe vonzzák a nagyvadakat. A munkacsoport javaslatai nyomán például kivágtak 24 közterületen található gyümölcsfát, a járdák, ösvények széléről a bokrokat, bozótot számoltak fel, illetve dolgoznak a szemetesek cseréjén is. A munkacsoport tevékenységéről ebben a cikkünkben számoltunk be részletesen.

Megkeresésünkre Butyka Zsolt polgármester hangsúlyozta, nem tűntek el a medvék Tusnádfürdőről, ahogyan az Agerpres híréből értelmezhető.

„Ugyanúgy bejárnak a medvék, mint korábban, viszont nem maradnak a városban, mert a bokrok kivágása után az anyamedvéknek már nincs ahova elbújni a bocsokkal. Ez nagy előrelépés. A gyümölcsfák kivágásának hatása csak egy hónap múlva lesz legfeljebb érezhető, de már most jobban odafigyelünk a kukákra” – magyarázta a Butyka Zsolt.

Elmondása szerint csütörtökön ülnek össze a munkacsoport tagjaival, hogy megvitassák, milyen új, medvebiztos kukákat szerezhetne be a város. A munkacsoport az alapján tesz javaslatokat, hogy más hasonló helyzetben lévő országok, mint például Kanada vagy Finnország milyen kukákat használ, és lassan megpróbálják ilyenekre lecserélni a meglevőket.

„A most használtban lévő kukák között olyan is van, ami a forradalom óta kint van az oszlopon” – mondta. A polgármester a szakértőkre hivatkozva azt nyilatkozta, ha egy medve nagyjából negyed óra alatt nem tud kinyitni egy kukát, akkor inkább feladja a próbálkozást.

„Nagyjából 8-10 medve él most a város körüli erdőkben. Idén is láttak a városban egy anyamedvét három boccsal, de kevesebb időt töltenek itt, mint korábban, amikor csak hajnalban mentek ki a városból. A szakértők szerint ha a medve be is jön, a bokrok eltávolítása miatt nem érzi magát biztonságban, és ha az sincs, ahonnan táplálékot szerezzen, akkor nem marad” – hangsúlyozta. A polgármester azt is elmondta, idén már sokan láttak több helyen is medvét, de hacsak ez erdő széléig jön, akkor értelmetlen riasztani a hatóságokat. Az 5 hívásból 2 most is olyan volt, amikor átutazók tárcsázták a 112-es segélyhívót, akik a medvéket csak távolról látták.

A Hargita Megyei Csendőrfelügyelőség tájékoztatása szerint éppen az elmúlt hétvégén történt az idei első olyan bejelentés, amikor a csendőröknek be kellett avatkozniuk. Egy férfi jelentette, hogy egy vendégház közelében látott egy medvét három boccsal. A csendőrök a vadőrrel közösen kiűzték a vadat a lakott területről.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!