Bízik az ukrán győzelemben a romániaiak többsége, és további NATO csapatokat is szívesen fogadnának

2022. június 2. – 16:07

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A romániaiak több mint 70 százaléka úgy véli, hogy Oroszország felelős az ukrajnai háborúért, és több mint fele szerint Ukrajna fogja megnyerni a háborút – derül ki a Digi24 által ismertetett INSCOP közvélemény-kutatásából.

A felmérés szerint Oroszország győzelmében 26 százalék bízik, 22 százaléka pedig úgy gondolja, az oroszok nukleáris fegyvereket fognak használni Ukrajnában a háború megnyeréséhez. A válaszadók közel háromnegyede (73,5%) viszont nem hiszi, hogy Oroszország nukleáris fegyvereket vetne be Ukrajnában.

Moldova Köztársaság esetében is hasonlóan derűlátóak: mindössze 23 százalék véli úgy, hogy Oroszország elfoglalja a szomszédos országot, több mint kétharmaduk (67%) nem ért egyet ezzel. Azzal viszont a romániaiak döntő többsége egyetért (87%), hogy az orosz vezetőket el kell ítélni háborús bűncselekmények miatt.

Ugyanakkor a válaszadók 65 százalékának jó véleménye van arról, hogy a NATO és az Egyesült Államok február óta csapatokat küld Romániába, mert abban bíznak, hogy azok majd megvédik a Romániát az orosz csapatoktól. A külföldi egységek fogadásával kapcsolatos pozitív vélemény idén februárhoz képest tovább nőtt, akkor 59 százalék osztotta ezt a véleményt. Oroszországtól tartva viszont jelenleg is 32 százalék ellenzi a NATO és az amerikai csapatok behozatalát az országba.

A felmérésből az is kiderült, hogy amennyiben megtámadnának egy NATO-tagállamot, 51 százalék gondolja úgy, hogy ez esetben Romániának teljesítenie kell a NATO-tagállamként fennálló kötelezettségeit, és katonailag is segítenie kellene a megtámadott országot.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!