A Maros megyei ügyészség vette át a nyomozást a Jedd mellett talált magyarországi szavazólapok ügyében

2022. május 19. – 17:12

A Maros megyei ügyészség vette át a nyomozást a Jedd mellett talált magyarországi szavazólapok ügyében
Fotó: Punctul.ro

Másolás

Vágólapra másolva

A városi ügyészségtől a Maros megyei ügyészség vette át a nyomozást a március végén Jedden talált, részben elégetett magyarországi választási szavazólapok ügyében – tudtuk meg az utóbbi intézmény szóvivőjétől.

Írásbeli kérdéseinkre válaszolva Roxana Crișan közölte: az ügyészek továbbra is a szavazás titkosságának megsértése és a választójog gyakorlásának akadályoztatása gyanújával vizsgálódnak.

Arra hivatkozva, hogy a nyomozás még nem zárult le, a szóvivő további részletekkel nem szolgált az ügyről. Nem adott választ arra a kérdésünkre sem, hogy sikerült-e a Marosvásárhely melletti községben talált szavazólapok eredetiségét megállapítani.

Az ügyben korábban nyomozó marosvásárhelyi ügyészség szóvivője április elején a Transtelexnek azt nyilatkozta, hogy a bűncselekmény legfontosabb bizonyítékaiként kezelt szavazólapok esetében az eredetiség megállapítása a legfontosabb feladat. Hangsúlyozta, ha nem a magyar állam által kibocsátott szavazócédulákról van szó, akkor „az ügy kezelése fordulatot vehet”.

Mint ismert, a magyarországi országgyűlési választások előtt néhány nappal egy névtelen bejelentés alapján több, részben elégetett magyarországi szavazólapot talált egy Jedd melletti illegális hulladéklerakatban a Punctul.ro helyi hírportál újságírója. A helyszínen készült felvételek alapján a szavazólapok kitöltőinek egy része az ellenzéki pártszövetséget, illetve a Mi Hazánk országos listáját támogatta.

A marosvásárhelyi ügyészségi szóvivő tájékoztatása szerint a helyszínről 13 szavazólapot és ennél sokkal több borítékot gyűjtöttek be, sok elégett papírdarabról akkor még nem állapították meg, hogy az boríték, avagy szavazólap maradványa-e. Sajtóinformációk szerint személyes adatokat tartalmazó nyomtatványok nem kerültek elő.

A magyarországi Nemzeti Választási Bizottság az eset után néhány nappal megállapította, hogy nincs illetékessége vizsgálódni a Romániában talált szavazólapok ügyében. A testület határozatát a Kúria is megerősítette.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!