Országos szintű pedagógus továbbképző központot adtak át Nagyváradon

Közel kilenc év után átadásra került az Országos Magyar Továbbképző Központ, amely a magyar pedagógusok állandó továbbképző központjaként fog működni – jelentette be Kelemen Hunor Facebook oldalán.
Az RMDSZ elnökének elmondása szerint 2014-ben kezdték el a tervezést, amikor először volt Románia miniszterelnök-helyettese, költségvetés és helyszín is lett volna hozzá, a projektet azonban helyi politikai döntések hátráltatták.
„A mai nap azonban a sikerről szól. A mi dolgunk, a politikusok dolga véget ér, és a szakmáé lesz a felelősség, hogy ezt az intézményt a magyar pedagógusoknak egy állandó továbbképző központjaként működtesse tovább. Természetesen nem hagyunk magára senkit, évente elő fogjuk teremteni a működéshez szükséges költségvetést Bukarestben, és bármikor legyen is szükség ránk, mi azonnal segíteni fogunk!” – mondta a szövetség elnöke.
Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!
Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.
Irány a felajánlás!