Cseke Attila a Transtelexnek: még csak szóba sem került a székely himnusz ügye a legutóbbi koalíciós ülésen

2022. május 13. – 18:22

Cseke Attila a Transtelexnek: még csak szóba sem került a székely himnusz ügye a legutóbbi koalíciós ülésen
Cseke Attila fejlesztési miniszter és Nicolae Ciucă kormányfő – Fotó: gov.ro

Másolás

Vágólapra másolva

A kormánypártok vezetőinek legutóbbi ülésén szóba sem került a székely himnusz ügye, és alaptalanok azok a híresztelések, miszerint kifele állna az RMDSZ szekerének rúdja a koalícióból – jelentette ki pénteken a Transtelexnek Cseke Attila fejlesztési miniszter.

A politikust azokra a román sajtóértesülésekre reagáltattuk, amelyek szerint a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PSD) az RMDSZ kizárását fontolgatja a koalícióból, mert elégedetlenek azzal, ahogyan a miniszterei kezelték a román hokiválogatott körüli botrányt. Legutóbb az Adevărul liberális forrásokra hivatkozva Az RMDSZ lassan a koalíció fekete báránya lesz címmel arról írt, hogy a PNL személyesen a fejlesztési miniszterrel is elégedetlen az Anghel Saligny településfejlesztési program lebonyolítása miatt, és őt okolják amiatt is, hogy a kormány csak későre fogadta el azt sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi a közberuházási szerződések utólagos kiigazítását.

Cseke Attila elmondta, a koalíció legutóbbi – szerdai – ülésén maga is részt vett, és ezen szóba se került a székely himnusz eléneklésének ügye. Annak ellenére nem került szóba, hogy korábban a román kormánypártok néhány politikusa nyíltan támadta az RMDSZ minisztereit a Szlovéniában történtek miatt, Kelemen Hunor szövetségi elnök nyilvánosan védelmébe vette a székelyföldi hokisokat, akiket szerinte méltánytalanul támadnak.

„Semmi jele nincs annak, hogy az RMDSZ-t ki akarnák szorítani a koalícióból. Mindig vannak olyan román politikusok, akik felülnek a nacionalista, magyarellenes hangulatkeltésre, és így próbálják a népszerűségüket növelni. Ezt a hangulatkeltést mi mindig elítéljük, véleményünket nyíltan vállaljuk” – jelentett ki a Cseke Attila. Hozzátette, hogy a koalíció legutóbbi ülésén a liberálisok azt sem tették szóvá, hogy elégedetlenek lennének a miniszteri tevékenységével.

A tárcavezető szerint az Adevărulnak nyilatkozó források „csakis koalíción kívüli” személyek lehettek, hiszen a kormánypártok vezetői nagyon jól tudják, hogy fejlesztési miniszterként nemhogy késleltette volna a közberuházási szerződések kiigazítását lehetővé tévő sürgősségi rendelet elfogadását, hanem jómaga kezdeményezte ezt a jogszabályt. „A koalícióban annak idején mindenki egyetértett a javaslatommal, mint ahogy az Anghel Saligny program is az én javaslatom volt, és mindannyian rábólintottak” – jelentette ki Cseke.

Frissítés:

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök azt nyilatkozta pénteken Aradon, hogy noha „egyesek” megkísérelték a kormány legmagasabb szintjéig vinni a székely himnusz eléneklésének ügyét, a koalíció vezetőségében senki nem volt, aki olajat öntött volna a tűzre. „Beszéltem négyszemközt a miniszterelnökkel, aki a kormányülésen arra kérte a sportminisztert, hogy ismertesse a történteket. Nem téma ez a koalícióban. Mi le akartunk csitítani egy vihart, amely valamelyest mesterségesnek mondható” – idézte a politikus az Agerpres.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!