Népszámlálás: eddig mintegy 500 ezer magyar élt az önkitöltés lehetőségével

2022. május 9. – 15:18

Másolás

Vágólapra másolva

A népszámlálás nyolcadik hete után a romániai magyarok részvételét 40 százalékra becsülik. Eddig mintegy 500 ezer magyar élt az önkitöltés lehetőségével. Közülük 190 ezren egyénileg, otthonról, további 310 ezren pedig az összeírópontokon. Ez azt is jelenti, hogy elérhető a 45-50%-os részvétel a népszámlálás első, online szakaszában – közölte a Népszámlálás.ro.

A május 6-i adatok szerint 34 százalékos volt az országos, becsült részvételi arány, és a Hargita, Kovászna, Bihar, Maros és Szilágy megyei magyarok élen járnak a kitöltésben. Két székelyföldi megyében nőtt meg leginkább a részvétel: Hargita megye 45 százalékos becsült részvételi aránnyal feljött a 2. pozícióra az országos ranglistán, Kovászna megyében a lakosság 42 százaléka élt az önkitöltés lehetőségével, így az ötödik helyre avanzsált. Szintén az első tíz megye között szerepel Bihar (6. hely, 41 százalékos részvétel), Maros (7. hely, 40 százalék) és Szilágy (10. hely, 39 százalék). Kolozs megye a 12., Szatmár pedig a 14. helyen található a megyék rangsorában, hasonló, 38 százalékos részvétellel – áll a közleményében.

Forrás: Népszámlálás.ro
Forrás: Népszámlálás.ro

A Népszámlálás.ro szerint az erdélyi városok lakossága körében is népszerű az online válaszadás lehetősége. Sepsiszentgyörgyön 49, Csíkszeredában 48, Aradon 46, Marosvásárhelyen 42, Brassóban és Szatmárnémetiben 39, Zilahon és Nagyváradon 38, Kolozsváron 36, Nagybányán és Temesváron 33%-ra becsülhető a részvétel.

Továbbra is arra biztatják a romániai magyarokat, hogy vegyenek részt az online szakaszban, éljenek ezzel a lehetőséggel.

„Már kevesebb mint egy hét áll rendelkezésre, a kitöltések validálása is időbe telik. Fontos ellenőrizni, hogy a kérdőíveinket érvényesítették-e, ezt a dovrec.insse.ro oldalon tehetjük meg. Ha valakinek a kérdőívét nem validálta a Statisztikai Intézet, annak újra kell regisztrálnia az egész háztartást, de kitölteni csak annak a személynek az űrlapját kell, akinek a kérdőívét nem érvényesítette a rendszer” – tették hozzá.

Az érvényesített kérdőívek igazolásával lehet igényelni a szabadnapot, illetve részt lehet venni a Népszámlálás.ro nyereményjátékában.

Szükség esetén segítséget lehet kérni a kitöltésben a nepszamlalas.ro oldalon vagy a 0371 900 172-es telefonszámon. Akik bizonytalanok az internetes válaszadásban, azok felkereshetik a települési összeírópontokat, ahol számlálóbiztos segít a válaszadásban.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!