Menedzserszemléletű ügyvezető elnöke van péntektől az RMDSZ-nek

2022. május 6. – 15:00

Menedzserszemléletű ügyvezető elnöke van péntektől az RMDSZ-nek
Fotók: Gönczy Tamás/RMDSZ

Másolás

Vágólapra másolva

Egyhangú szavazattal ügyvezető elnökké nevezte ki pénteki kolozsvári ülésén a Szövetségi Képviselők Tanácsa a tisztséget több mint egy évig ideiglenesen ellátó Balázs Attilát. Politikai beszámolóját Kelemen Hunor szövetségi elnök a háború témája köré építette, de kitért a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyére is.

Az RMDSZ-nek a következő időszakban a családok és az ország biztonságára kell összpontosítania, és a béke fenntartását kell támogatnia – mondta a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) pénteki ülésén tartott beszédében Kelemen Hunor az ukrajnai háborúra és a gazdasági következményeire utalva. Politikai beszámolójában a szövetségi elnök az orosz katonai agressziót ismételten elfogadhatatlannak és igazolhatatlannak nevezte, emlékeztetve arra, hogy Ukrajna megtámadását az RMDSZ első perctől elítélte.

„Nem lehet érdekeket érvényesíteni úgy, hogy ártatlan civileket megölünk, a polgárokat otthonaiból elüldözzük, porrá bombázzuk a településeket. Minden szabadságszerető embernek fel kell emelnie szavát az agresszió ellen” – jelentett ki a politikus, emlékeztetve arra, hogy az RMDSZ, többek között a határ menti területi szervezetei révén az ukrajnai menekültek megsegítésébe is bekapcsolódott. „Ez a legelemibb, amit megtehetünk” – jegyezte meg.

Beszédében a politikus értésre adta, hogy Románia akkor marad biztonságban, ha nem vesz részt a katonai konfliktusban. Úgy fogalmazott: Európa országainak, valamint a NATO-nak nem szabad közvetlenül háborúba keveredniük, mert „akkor a baj még nagyobb lehet”. Úgy vélekedett, hogy minden eszközzel a háború befejezésére kell törekedni, az Oroszország elleni gazdasági szankciók és a diplomáciai tárgyalások eszközével.

„Sok minden megváltozott az életünkben (…), egy valami nem: a földrajz. Az erdélyi magyar közösség itt fog élni, nekünk a jövőnket itt kell megalapozni. Nehéz idők jönnek” – fejtette ki.

Az SZKT hosszú idő után az első "maszktalan" ülését tartotta meg pénteken Kolozsváron
Az SZKT hosszú idő után az első "maszktalan" ülését tartotta meg pénteken Kolozsváron

Utóbbi kijelentésével Kelemen Hunor arra is utalt, hogy az ukrajnai háború gazdasági válságot okozott, amelyik szerinte az elkövetkező időszakban mélyülni fog. Ezért úgy vélte, hogy szükség van olyan gazdasági intézkedéscsomagra, amely a gazdaságot és a munkahelyeket védi, valamint a rászorulókat segíti. A szövetségi elnök fel is sorolta azokat az intézkedéseket, amelyek ezt a célt szolgálják, és amelyekre 17,3 milliárd lejt szán a kormány.

A politikus kitért arra is, hogy a magyarság jó úton jár a népszámlálásban, de az önkitöltős szakasz utolsó kilenc napjában (május 15-ig) további erőfeszítéseket kell tenni, hogy legalább félmillió magyar már ebben a szakaszban bekerüljön a statisztikába. „Arra kérek mindenkit, hogy erre koncentráljunk” – mondta az SZKT tagjainak.

Kelemen Hunor elfogadhatatlannak, felháborítónak, minősíthetetlennek nevezte azt a szerdai ítéletet, amellyel legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum létrehozását rögzítő miniszteri rendeletet. Értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az oktatási tárca 2019-ben egy temesvári ortodox és egy marosvásárhelyi katolikus iskolát hozott létre, de a bírósági döntés csak a katolikus iskolát érinti.

Közölte, az RMDSZ nem fogja hagyni, hogy ez így maradjon: megvárják a bíróság indoklását, és újrakezdik az iskola alapítását, hogy a 2022-23-as tanév kezdetekor az iskola fogadhassa a diákokat. „Az iskola a helyi közösséget szolgálja, a nevelést szolgálja, ez az iskola létezni fog” – jelentette ki Kelemen Hunor. Az SZKT ülése utáni sajtótájékoztatóján a Transtelex kérdésre azt is elmondta: az RMDSZ számít a koalíciós partnerek segítségére az iskola újraindításában. Emlékeztetett arra, hogy korábban a Szociáldemokrata Párt (PSD) támogatásával született meg a tanintézet létrehozásáról szóló miniszteri rendelet is.

Az SZKT ülése után tartott sajtótájékoztatón Kelemen Hunor az MTI kérdésére elmondta: a kormány nem alakította még ki az álláspontját az Európai Bizottság azon kezdeményezésével kapcsolatban, hogy az EU tagállamai hat hónap alatt állítsák le az orosz kőolajimportjukat. Hozzátette: a javasolt intézkedés különböző mértékben érintené az EU tagállamait. Úgy vélte: az EU-nak olyan megoldást kell keresnie, amely hosszabb átmeneti időt biztosít a döntés hátrányos következményeinek leginkább kitett államok számára. Ezek sorában Magyarországot és Szlovákiát említette. Szerinte enélkül nem lehet elfogadtatni az orosz kőolajimportot leállító EU-szankciót.

Politikai beszámolója végén Kelemen Hunor Balázs Attilát, az RMDSZ gazdasági igazgatóját javasolta az ügyvezető elnöki tisztségre, akinek a legfontosabb feladata szerinte a szervezet erősítése lesz. Arra kérte az SZKT tagjait, támogassák a jelöltjét, aki több mint egy évtizede dolgozik a szövetségben, így jól ismeri a működését.

A szövetségi elnök politikai beszámolójára hagyományos módon az SZKT több tagja is reflektált. A felszólalók szinte mindegyike érintette beszédében a marosvásárhelyi katolikus ügyét és az ukrajnai háborút. Utóbbi téma kapcsán Csoma Botond képviselőházi frakcióvezető figyelmébe ajánlotta az orosz államfő erdélyi magyar támogatóinak „a szovjet tankokkal szembeszálló pesti srácokat” és a negyvennyolcas szabadságharcosokat. A Maros megyei önkormányzat vezetője, Péter Ferenc a kevés felszólalók egyike volt, aki beszédében kitért az egy hónappal ezelőtt lezajlott magyarországi választásokra is. A Jedd mellett talált szavazócédulák kapcsán megemlítette, hogy ezzel szerinte egyesek az erdélyi szavazatok begyűjtésében segédkező szervezeteket akarták lejáratni, ám „a diverziójuk” nem járt sikerrel.

Balázs Attila: nekem az a legfontosabb, hogy a dolgok működjenek

Bemutatkozó beszédét Balázs Attila azzal vezette fel, hogy nincs politikusi vénája, nem szeret sokat beszélni. „Jobban szeretem a számokat, mint a metaforákat, de remélem, tudok olyan elkötelezett lenni, mint az elődjeim” – jelentette ki.

A 40 éves közgazdász emlékeztetett arra, hogy 18 éve dolgozik RMDSZ-ben, ebből tíz évet gazdasági igazgatóként, a legutóbbi egy évben pedig ideiglenes ügyvezető elnökként is tevékenykedett, ezért van rálátása a szervezetre és a 2023-as tisztújító kongresszusig tartó mandátumában rá váró feladatokra.

Ezek közül négyet nevezett meg, az előtte álló egy évben évszakonként egyet: tavasszal a népszámlálási kampány lebonyolítását, nyáron a közösségépítő prioritások kidolgozását, ősszel a 2024-es választásokra való felkészülés elkezdését, télen pedig a tisztújító kongresszus előkészítését. A négy feladat közül a harmadik túlmutat a mandátumán. „2024-ben négy választás lesz. Nem lesz könnyű négy olyan tétet megnevezni, ami meggyőzi az embereket arról, hogy elmenjenek szavazni” – jelentette ki.

Balázs Attila menedzserszemléletű emberként jellemezte önmagát, akinek – szavai szerint – a politikai erejét a szövetségi elnök bizalma, szervezeti erejét a kollégái rátermettségre adja, és akinek az a legfontosabb, hogy „a dolgok működjenek”. De akinek az is fontos, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása miatt részben kiürült ügyvezető elnökség – Takács Csabát idézve – a „szervezet szíve” maradjon, és a szervezetépítés mellett továbbra is közösségépítési feladatokat is ellásson.

Éppen ezért Balázs Attila közösségépítő és gyakornoki programot indítana a szórványban. „Szükség van a konzultációra és közösségszervezésre, nem csak a kampányban. Nem csak az RMDSZ-nek, a közösségnek is erősnek kell lennie ahhoz, hogy a választásokon jól teljesítsünk” – mondta az ügyvezető elnök.

A 181 tagú SZKT pénteki ülésén 128 küldött vett részt, mindannyian igennel szavaztak Balázs Attila kinevezésére. Egyhangúlag támogatták azt is, hogy Oltean Csongort a Miért külügyi kabinetjének vezetője, Szilágyi Dóra Emese váltsa az ifjúságért felelős ügyvezető alelnöki tisztségben.

Az SZKT ülésének elején Kelemen Hunor szövetségi elnök átadta 2021-es Ezüstfenyő-díjakat. Az elismerésben idén 24 szakember és közösségi vezető részesült.

Kelemen Hunor szövetségi elnök Porcsalmi Bálint ügyvezető elnök 2020. december 10-i lemondása után, 2021 januárjában kérte fel a tisztség ideiglenes ellátására Balázs Attilát. A közgazdász 2010-től az RMDSZ gazdasági igazgatója, az ügyvezető elnökség egyik legrégebbi tagja. Balázs Attila Csíkszeredában született, a Márton Áron Gimnáziumban érettségizett, 2004-ben a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági Karának marketing szakján végzett.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!