A miniszterelnök szerint Cîțunak már nem jutott hely a hivatalos delegációban, ezért maradt ki. Frissítve: Cîțu azért ott volt Kijevben

2022. április 27. – 12:35

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Nicolae Ciucă miniszterelnök ukrajnai útja után többekben is felmerült a kérdés, hogy Florin Cîțu, a szenátus elnöke miért nem vett részt a hivatalos látogatáson Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel együtt. A találgatások előzménye, hogy korábbi információk szerint a parlament két házának elnöke is kellett volna Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel találkozzon.

„Itt egyszerűen arról van szó, hogy az ukrán biztonsági protokoll hány delegációs tagot enged be azokra a területekre, ahová ellátogattunk” – magyarázta keddi sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Hozzátette, ő személy szerint Denisz Shmihal ukrán miniszterelnök meghívására látogatott Kijevbe.

„A hivatalos látogatás a két ország közötti diplomáciai kapcsolatoknak köszönhetően, a külügyminisztérium szervezésében történt meg. Az első egyeztetések körülbelül két hete kezdődtek” – tette hozzá Ciucă. A kormányfő szerint Florin Cîțu egy ezzel párhuzamosan szervezett látogatáson vett részt.

Nicolae Ciucă végül Marcel Ciolacuval és Bogdan Aurescu külügyminiszterrel együtt ment el Ukrajnába. A romániai delegáció teljeskörű támogatásáról biztosította az ukránokat.

Frissítve: Florin Cîțu is Kijevben tartózkodott, de ő a régiós országok képviselőinek gyűlésén vett részt, amely Volodimir Zelenszkij vezetésével zajlott le. A találkozón főként Ukrajna újjáépítési tervéről tárgyaltak.

„Az orosz fegyveres erők által Ukrajnában elkövetett atrocitások nem maradnak büntetlenül a nemzetközi közösség részéről. Putyin tettei sem. Ő egy háborús bűnös.
Románia aktívan hozzájárult az Oroszországgal szembeni összes uniós szankció kidolgozásához és végrehajtásához. Ezek a lépések azonban nem elégségesek! Csupán egy teljeskörű gazdasági blokád állíthatja meg Oroszországot” – áll Cîțu Facebook-bejegyzésében, ahol leírja, hogy milyen üzenetet közvetített a jelenlévőknek.

A gyűlésre online csatlakozott be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is.