Állítólag újabb transznisztriai településen volt robbantás, a célpont egy orosz fegyverraktár lehetett

A transznisztriai hatóságok azt állítják, hogy Ukrajna irányából támadás érte Cobasna települést, ahol jelentős orosz fegyver- és lőszerraktár található – írta meg a G4media portál.

„Kedd este több ukrajnai drónt is azonosítottak Cobasna falu felett, Rîbnița régióban. Április 27-én reggel 8 óra 45 perckor Ukrajnából tüzet nyitottak. Halálos áldozatok nincsenek” – közölte a szeparatista régió belügyminisztériuma.

A G4media portál szerint nem sokkal a hatóság közleménye után egy másik magasrangú tisztségviselő azt mondta, hogy Cobasnában minden rendben van és csak egy lövés történt.

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke hétfőn arról nyilatkozott, hogy a moldovai hatóságok birtokába jutott információk szerint a transznisztriai térségben a különböző helyi erők érdekeltek a helyzet destabilizálásában és arra törekszenek, hogy olyan reakciókat váltsanak ki, amelyek kockázatot jelentenek a Moldovai Köztársaság számára.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!