Újabb árván maradt bocsokat kellett megmenteni, miután anyjukat kilőtték Vatra Dornei közelében

2022. április 25. – 19:13

Újabb árván maradt bocsokat kellett megmenteni, miután anyjukat kilőtték Vatra Dornei közelében
Fotó: AMP Libearty – Bear Sanctuary Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Három árván maradt medvebocsból kettőt sikerült civileknek megmenteniük, miután anyjukat a Suceava megyei Vatra Dornei település határában lelőtték – írta meg a brasov.net portál.

A két egyéves bocs az AMP Libearty nevű szervezet és helyi lakosok segítségével kapott menedéket, őket végül a zernyesti menhelyre szállítják majd.

„Az elkergetett bocsokat sikerült húsvétkor biztonságba helyezni, most már megnyugodtak” – áll a szervezet Facebook bejegyzésében.

Az anyamedvét és három bocsát még Predeálról szállították át Vatra Dornei környékére, ahol április 17-én és 18-án két gazdaságba is betörtek, onnan pedig maguktól távoztak. Az anyamedvét végül április 19-én, az erdő szélén lőtték le.

„A szemtanúk szerint a medvét először csak súlyosan megsebesítették. Mivel a vadászoknál csak egy golyó volt, az állatot több percig hagyták szenvedni, egészen addig, amíg a második golyót a helyszínre vitték. A bocsok végig az anyjuk mellett maradtak, majd miután az anyjukat elvitték, az erdőbe kergették őket. Sajnos a három bocs közül csak kettőt sikerült megtalálni a környéken, ebben a korban még elég kevés esélyük van a túlélésre”– közölték az egyesület képviselői a Facebookon.

Az elmúlt napokban Vaslábon is kilőttek egy anyamedvét, utána két négy hónapos medvebocsot találtak, őket a Balánbánya melletti központba szállították.

Nélküled nem tudunk működni

A Transtelex egy órányi működése nagyjából 80 lejbe kerül. Az olvasói mikroadományok azonban nem tartanak ki a hónap végéig. Legyél te is a támogatónk, csak veled együtt lehet Erdélynek saját, független lapja.

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!