Ismeretlen eredetű, gyerekeket megbetegítő hepatitiszről tájékoztat a WHO

Az Egészségügyi Világszervezet szerint súlyos problémákat okozhat a kór, egy halálesetet is jegyeztek már.

A WHO szerint legalább egy halálesetről is érkezett már jelentés azzal a májbetegséggel kapcsolatban, mely Európában és az Egyesült Államokban ütötte fel a fejét.

Az Egészségügyi Világszervezet közölte, hogy eddig legalább 169 „ismeretlen eredetű akut hepatitiszről” érkezett jelentés több országból.

A kór egy hónapos és 16 éves kor közötti gyermekeknél alakult ki, és a megbetegedettek közül 17-en májátültetésre szorultak. A WHO nem közölte, hogy a haláleset mely országban történt.

Az első eseteket az Egyesült Királyságból jelentették, ahol 114 gyermek betegedett meg.

„Még nem világos, hogy a hepatitiszes megbetegedések száma nőtt-e, vagy a várt ütemben előforduló, de fel nem fedezett hepatitiszes esetekre derült fény nagyobb arányban” – áll a WHO közleményében.

A szakértők szerint lehetséges, hogy ezek az esetek egy olyan vírussal állnak összefüggésben, amelyet általában hűléshez társítanak, de a kutatás még folyamatban van.

„Bár az adenovírus egy lehetséges magyarázat, a vizsgálat a kórokozót illetően még folyamatban van” – közölte a WHO, hozzátéve, hogy a vírust legalább 74 esetben mutatták ki. A gyermekek közül legalább 20-nak a tesztje pozitív lett koronavírusra.

A WHO szerint az érintett országok fokozzák a gyermekeknél előforduló hepatitiszes esetek felügyeletét.

Adó 3,5%: ne hagyd az államnál!

Köszönjük, ha idén adód 3,5%-ával a Transtelex Média Egyesületet támogatod! A felajánlás mindössze néhány percet vesz igénybe oldalunkon, és óriási segítséget jelent számunkra.

Irány a felajánlás!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!