Csoma Botond reagált a jobbikosok román nagykövetség előtti tiltakozására

Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője szerint a Jobbik éket verne a magyar közösségek és a szomszédos országok közé – számolt be a politikus Facebook-bejegyzése alapján az MTI.

Csoma Botond hétfői bejegyzésében arra reagált, hogy a magyarországi ellenzéki párt három politikusa pénteken Románia budapesti nagykövetsége előtt tiltakozott a folyókon Romániából Magyarországra úszó hulladék miatt. Kijelentette: a környezetvédelem nem lehet olcsó politikai csatározások témája.

Megjegyezte: Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter már hivatalba lépése óta megoldásokat keres, és ültet gyakorlatba a probléma megoldására. Ennek eredményeként Románia első alkalommal kínál integrált megoldást az ország nyugati részében az úszóhulladék kiszűrésére. Romániában, Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szatmár és Máramaros megyében összesen 12 úszóhulladék-gyűjtő és -lerakó lesz, ebből kettő már működik Tulkán és Nagyváradon.

Az RMDSZ-es politikus úgy vélte: a Jobbik – miután elveszítette a magyarországi választásokat – most „félretájékoztatás által verne éket” a két ország közé.

„Folytatja a már évekkel ezelőtt megkezdett politikáját: éket ver a magyar közösségek közé, és most éket verne két szomszédos ország közé” – részletezte. Hozzátette: az RMDSZ továbbra is azon dolgozik, hogy megtisztítsa a romániai folyókat az úszóhulladéktól, azonban a polgárok is felelősek a szennyezés megszüntetéséért.

Állj ki a szabad sajtóért!

A Transtelex az olvasókból él. És csak az olvasók által élhet túl. Az elmúlt három év bizonyította, hogy van rá igény. Most abban segítsetek, hogy legyen hozzá jövő is. Mert ha nincs szabad sajtó, nem lesz, aki kérdezzen. És ha nem lesz, aki kérdezzen, előbb-utóbb csend lesz, holott tudjuk, a hallgatás nem opció.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!