A Romániából érkező környezetszennyezés ellen tiltakozott a Jobbik

Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt pénteken a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára, írja az MTI.

Adorján Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja arról beszélt: nemcsak a környezetet károsítja, de a magyar szerveknek milliárdos nagyságrendű kiadásokat jelent, hogy „több száz kilométeren keresztül román szomszédaink szennyezik és megmérgezik a jövőnket, megmérgezik országunkat”.

Hozzátette: azért választották ezt a megoldást a tiltakozásra, mert se a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere nem állt velük szóba, amikor a problémáról kívántak tárgyalni vele, se a két éve tett büntető feljelentésük eredményei nem látszanak, hiszen tudomásuk szerint a tanúk meghallgatásáig sem jutott el az ügy.

Gyüre Csaba, a párt országgyűlési képviselője azt emelte ki: a történések számos nemzetközi jogelv és szerződés megsértését jelentik, ezért petíciójukban arra szólítják fel Romániát, hogy számolja fel területén az illegális szemétlerakókat, és biztosítsa, hogy megfelelő minőségű legyen a Magyarországra érkező víz.

A jövő nemzedékekkel szemben fennálló felelősségre hívta fel a figyelmet Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, azt hangsúlyozva, ez a szennyezés egyik legnagyobb kincsünk, élővizeink károsítását jelenti. Hozzátette, a megoldáshoz partnerségre van szükség, és egyetlen állam sem tekinthet a Kárpát-medencére „egyfajta szemétlerakóként”.

Rád is szükségünk van, hogy szállítani tudjuk a legfontosabb erdélyi témákat!

A Transtelex minden nap hiteles, ellenőrzött erdélyi történeteket hoz — sokszor több munkával, több kérdéssel és több utánajárással, mint mások. Ha fontos neked, hogy legyen független forrás, ahol a kényelmetlen kérdéseket is felteszik, kérjük, támogasd a munkánkat!

Támogatom!
Kövess minket Facebookon is!