Szijjártó Kolozsváron: nem a magyar kormány dolga, ha Magyarország által is fizetett európai forrásokból szállítanak fegyvert Ukrajnának

2022. április 14. – 18:42

Szijjártó Kolozsváron: nem a magyar kormány dolga, ha Magyarország által is fizetett európai forrásokból szállítanak fegyvert Ukrajnának
Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Másolás

Vágólapra másolva

Kolozsváron járt Szijjártó Péter, a jeddi kidobott levélszavazatok ügye is szóba került.

Kolozsvárra utazott Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere, ahol Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel közösen sajtótájékoztatót tartott a szövetség Majális utcai székházában.

Elmondta, az április 3-i országgyűlési választás rekord választás volt minden szempontból. A magyarok a békére és a biztonságra szavaztak, hogy Magyarország maradjon ki a szomszédban dúló háborúból, a kormány pedig ez iránt továbbra is elkötelezett, ezért azt mondta, semmi olyan javaslatot nem fognak támogatni, ami háborúba sodorná az országot.

Erre reflektálva a Transtelex azt kérdezte a minisztertől, hogy hogyan fér össze a kormány azon álláspontjával, hogy Magyarország nem szállít fegyvereket Ukrajnának az a tény, hogy részese az Európai Békekeretnek, és így részese a közös fegyverbeszerzésnek és szállításnak is. Szijjártó lapunknak azt nyilatkozta, a magyar kormány döntése világos: nem szállítanak, nem engednek át fegyverszállítmányokat Magyarország területén, ellenben más európai országok másképp döntöttek. Ez azonban szerintük nem az ők dolguk, ezek az országok ezért az állampolgárjaiknak tartoznak felelősséggel.

„Az Európai Békekeret közös európai költségvetési forrás, amelyből az Európai Unió három alkalommal fél-fél milliárd eurót arra szánt, hogy kifizesse a fegyverszállítás költségét azoknak a tagországoknak, akik fegyvert szállítanak. Ez abból a szempontból nem a mi dolgunk, hogy mi nem szállítunk fegyvert, nem is kérünk erre pénzt, ugyanakkor mi nem gátoljuk meg a többieket abban, hogy másképp döntsenek, mert az az ők dolguk. Mondhatnám, hogy halkan, de erőteljesen teszem hozzá: ugyanezt a tiszteletet várjuk el mi is a döntéseinkkor, ugyanúgy ők se kommentálják, minősítsék, kritizálják a döntéseinket” – válaszolta Szijjártó.

Egyébként az EU 500 millió eurót különített el Ukrajna ilyen irányú támogatására. Ebből 450 millió eurót fordít fegyverek beszerzésére, és 50 millió eurót például orvosi eszközökre. Minderre a forrást az Európai Békekeret biztosítja, amelynek létrehozásáról tavaly márciusban döntöttek a tagállamok, magyar részről Szijjártó Péter külügyminiszter volt jelen a határozat meghozatalánál. Az Európai Békekeret költségvetése 2021 és 2027 között 5 milliárd euró, ennek tíz százalékát költik Ukrajna katonai megerősítésére – írta korábban a HVG.

Újságírói kérdésre Szijjártó a témához kapcsolódva azt is elmondta, hogy a Magyarország által befogadott ukrán menekültek száma meghaladja 600 ezret. „Mindenkit beengedtünk, mindenkit befogadunk, biztosítjuk az ellátást, munkalehetőséget, az óvodáztatást és iskoláztatást” – mondta Szijjártó. Hozzátette, Magyarországon 60 ezer forintos támogatást kap az, aki Ukrajnából érkezőnek munkát ad.

Kérdésünkre, hogy az új kormányban továbbra is külgazdasági és külügyminiszterként folytatja-e majd, Szijjártó elmondta, az új kormány személyi összetételét a miniszterelnök dönti el. Múlt heti nemzetközi sajtótájékoztatóján azonban Orbán már tett utalásokat arra nézve, hogy továbbra is Szijjártó látná el a külügyminiszteri pozíciót.

A jeddi felgyújtott levélszavazatokra is kitértek

Kelemen Hunor arról beszélt, hogy példátlanul magas volt a szavazók száma Erdélyben, szerinte az erdélyi választók 94 százaléka azért mondott igent a nemzetpolitikára, mert ez megegyezik az értékrendjükkel. Hozzátette, e tekintetben az RMDSZ-t szerinte semmiféle meglepetés nem érte.

Szijjártó a levélszavazatok kapcsán azt mondta, mindig is azt szerették volna, hogy a határon túliak is részt vegyenek a választásokon, szemben a magyar ellenzékkel, amely ki akarta zárni őket ebből a lehetőségéből. Ez azonban nem sikerült nekik, és most a határon túliak rekordszámban szavaztak, összesen 318 083 levélszavazat érkezett, a két erdélyi konzulátuson pedig 205 267 levélszavazatot adtak le, ami bő ötvenezerrel több az előző választáshoz képest. Határon túlról több mint 251 ezer szavazat érkezett a Fidesz-KDNP-re. Azt ígérte, mindig ki fognak állni az erdélyi magyarok mellett.

A külügyminiszter köszönetet mondott azoknak, akik segítettek összegyűjteni és eljuttatni a levélszavazatokat, kiemelve a román postát, illetve a román államot, amely biztosította a választás zavartalanságát és a határátkelők nyitva tartásával segítette a folyamatot.

A jeddi levélszavazatokra utalva úgy vélte, az erdélyi magyarok nem ültek fel a provokációnak, és a baloldal sem vette el a kedvüket a választástól.

Kelemen újságíró kérdésére később megjegyezte, a kidobott levélszavazatokkal kapcsolatban egyelőre sem a román, sem a magyar fél nem tud semmi biztosat. Szijjártó viszont provokációnak nevezte és Magyarországi baloldali ellenzéknek tudta be a dolgot, amelyről „egy magyarországi lap” is beszámolt – utalva ezzel a Telexre –, aminek kapcsán „úgy hallotta”, hogy már egy hónappal előbb megírták a cikket, de elfelejtették újra dátumozni. Kelemen pedig hozzátette, hogy szerinte ezzel a levélszavazatokat próbálták diszkreditálni.

A külügyminiszter azonban vélhetőleg rossz forrásból tájékozódott, hiszen mint ahogy a Telex közleményében is megírta, a jeddi levélszavazatokról szóló cikket nem is ők írták meg, hanem a Transtelex, és egy technikai hiba folytán az átvételkor visszadátumozódott egy véletlenszerű időpontra, amit amint észrevettek, azonnal javítottak.

A Krónika arról kérdezte Szijjártót, hogy mi akadályozza meg a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának folytatását és Partiumra való kiterjesztését. Szijjártó elmondta, az erdélyi gazdaságfejlesztési program székelyföldi és partiumi kiterjesztésével kapcsolatban még zajlanak a tárgyalások Magyarország és Románia közötti, megítélése szerint azonban az akadályok nem áthidalhatatlanok.

Szijjártó és Kelemen az erdélyi egyházi vezetőkkel – Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala
Szijjártó és Kelemen az erdélyi egyházi vezetőkkel – Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Szijjártó félnapos látogatásra érkezett Kolozsvárra, amely során az RMDSZ vezetősége mellett a történelmi magyar egyházak vezetőivel, valamint a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektorával is találkozott.

A Transtelex egy egyedülálló kísérlet

Az oldal mögött nem állnak milliárdos tulajdonosok, politikai szereplők, fenntartói maguk az olvasók. Csak így lehet Erdélyben cenzúra nélkül, szabadon és félelmek nélkül újságot írni. Kérjük, legyél te is a támogatónk!

Támogató leszek!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!