Ezentúl 120 km/órával lehet haladni a gyorsforgalmi utakon

2022. április 13. – 14:41

Ezentúl 120 km/órával lehet haladni a gyorsforgalmi utakon
Forrás: A Képviselőház Facebook oldalán közzétett videó, képernyőmentés

Másolás

Vágólapra másolva

A gyorsforgalmi utak nem sokban különböznek az autópályáktól, ezért a plusz 20 km/h nem feltétlenül jelent majd nagyobb kockázatot az autósokra nézve.

„Rendkívüli hír a romániai infrastruktúra számára: az USR kezdeményezésére a gyorsforgalmi utakon a forgalom sebessége 120 km/h lesz” – írta ki Cătălin Drulă képviselő, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke.

A parlament képviselőházában ugyanis szerdán fogadták el az általa és Ion Marian Lazăr USR-s képviselő által kezdeményezett törvénytervezetet, amely az eddigi 100 helyett, 120 km/h-re növeli a maximális forgalmi sebességhatárt Románia gyorsforgalmi útjai esetében.

A képviselőházi felszólalások a témában 2 órától hallgathatóak meg:

A menetirányonként két sávos gyorsforgalmi utak annyiban különböznek az autópályáktól, hogy nincsenek leállósávjai, mindkettőnek összesen 4 forgalmi sávja van, védőkerítésekkel elválasztva. Az országutakhoz képest így biztonságosabbak is, ez is indokolta a sebességkorlátozás növelését. Illetve, a törvény elfogadását az is, hogy Olténiában a 18 km-es gyorsforgalmi szakasz első kilométerei jövő héten átadják, amely megkerüli Balş városát a Craiova és Pitești közötti távon. Így a 100-as tábla helyett itt már 120-as táblákat helyezhetnek ki, miután a képviselők nagyjából egyhangúan (285-ből 269-en szavaztak mellette, tízen ellene) megszavazott törvénytervezetét Klaus Iohannis államelnök kihirdeti és törvényerejűre léphet.

Adjuk össze, adjuk ki TGM kolozsvári esszéit!

2 millió forintot, vagy ennek megfelelő 26 000 lejt / 5330 eurót szeretnénk összegyűjteni, hogy kiadhassuk Tamás Gáspár Miklós Kolozsvári esszék című kötetét. Azoknak a támogatóknak, akik ehhez külön hozzájárulnak, a neve a könyvben is megjelenik majd támogatóként.

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!