Feszültséget keltett Sepsiszentgyörgyön egy világrekord-kísérlet helyszíne kapcsán hozott döntés

2022. április 11. – 18:05

Feszültséget keltett Sepsiszentgyörgyön egy világrekord-kísérlet helyszíne kapcsán hozott döntés
Fotó: Orbán-Barra Gábor Facebook-oldal

Másolás

Vágólapra másolva

Negyedik világrekordjára készül Orbán-Barra Gábor triálos, aki 1000 ugrással szeretné Sepsiszentgyörgy nevét beírni a Guinness Rekordok könyvében. A közelgő Szent György Napokon esedékes kísérlet azonban lehet, hogy Budapestre költözik, miután a szervezők az előzetes egyeztetéskor megbeszélt főtérről a dohánygyári épület színpadára tették át a mutatványt.

Többezer emberhez jutott el a három világrekordot állító Orbán-Barra Gábor sepsiszentgyörgyi triálos videója, aki élő közvetítésben tudatta követőivel, hogy két hónap megfeszített felkészülést követően lehet, hogy le kell mondania a Szent György Napokra tervezett Guinness Rekordkísérletéről. Noha a városnapok szervezőivel úgy egyezett meg, hogy május elsején a főszínpad tízezres tömege előtt kísérelheti meg felállítani negyedik világrekordját, ők utólag inkább egy fél évvel későbbi időpontra tették volna át a rekordkísérletet, majd miután ez a sportolónak nem felelt meg, a helyszínt cserélték le.

Orbán-Barra Gábort Sepsiszentgyörgyön a legtöbben arról ismerik, hogy elképesztő mutatványokat hajt végre biciklijével: szakadékok fölött ugrik át, de akrobatákat megszégyenítve mászik fel egy keréken, ahová csak lehet. Sporttevékenysége azonban túlmutat holmi látványos produkción, nyolcszor szerzett ezüstérmet, és hatszor aranyérmet a triálos országos bajnokságon, illetve eddig három világrekord-kísérletet hajtott végre sikeresen. Idén arra készült, hogy biciklijével ezer ugrást hajtson végre a nagyszínpadon, szinte dupláját annak a 550 ugrásos teljesítményének, amellyel 2016-ban, a város fennállásának 550. évében világrekordot állított fel.

A triálos a Transtelex megkeresésére elmondta, lokálpatrióta és azért akarta a negyedik Guinness Rekordját is Szent György Napokkor felállítani, mert ezzel is szeretett volna Sepsiszentgyörgynek visszaadni abból, amit a várostól kapott. Emellett belátta, már ő sem lesz fiatalabb, ezer ugrást végrehajtani pedig nem könnyű megtenni.

Ezért már február 19-én megkereste Knop Ildikót. A városnapok főszervezője a koronavírus-járvány miatt első körben csak pozitív visszaigazolást adott, márciusban viszont már szóban megegyeztek, hogy május elsején, 17 órától végrehajthatja a rekordkísérletét a főszínpadon. A sportoló a fellépésére 500 eurót kért, hogy a három hónapos felkészülésének költségei megtérüljenek.

A triálos már februárban elkezdett edzeni, azonban április végén rossz hírt kapott a szervezőktől, akik azt szerették volna, hogy csak a fél év múlva esedékes sportnapokon tartsa meg a rekordkísérletét.

Fotó: Orbán-Barra Gábor Facebook-oldal
Fotó: Orbán-Barra Gábor Facebook-oldal

„Knop Ildikó látta rajtam, hogy a történtek miatt nagyon rosszul érzem magam, ezért elintézett nekem egy kihallgatást Vargha Fruzsina alpolgármesternél. Az alpolgármester pedig azt mondta, annyit tud tenni az érdekemben, hogy a rekordot a főszínpad helyett a dohánygyár udvarán hajthatom végre. Egy világrekordnak azonban nem mindegy, hogy az eldugott Ifjúsági Udvarban, vagy egy több tízezres tömeg előtt történik, és nekem sem mindegy, hogy hányan látják, mert ha sokan vannak, az erőt ad ahhoz, hogy kitartsak és végigcsináljam” – érvelt Orbán-Barra Gábor.

Hozzátette, hogy amikor rákérdezett az alpolgármesternél, hogy amennyiben a szervezőcsapatnak eddig rendben volt a világrekord helyszíne, akkor kinek „szúrta a szemét” a jelenléte, Vargha Fruzsina alpolgármester kitérő választ adott neki.

Azt viszont megjegyezte, hogy könnyebben tudna érvelni Orbán-Barra mellett, ha nem töltene fel olyan videókat a Youtube-ra, amelyeken éppen a polgármesteri hivatal rendőrei bírságolják.

A kérdéses videó a triálos legnézettebb felvétele lett, a hatóságok által kiszabott pénzbüntetést azonban – fellebbezését követően – visszavonták. A büntetést egyébként azért kapta, mert állítólag nem a megfelelő helyen gyakorolt.

Mivel indokolták a szervezők a programváltozást?

Megkerestük Knop Ildikót, a Szent György Napok főszervezőjét, aki a Transtelexnek azzal indokolta a döntést, hogy utólag a sportjellegű tevékenységeket nem szerették volna a nagyszínpadon látni. Mivel azonban Orbán-Barra Gábor a sportnapos fellépést az újabb három hónapos felkészülés és saját elfoglaltságai miatt sem vállalta volna, ezért mégis a Szent György Napokon kerestek alternatívát. Mivel a sportosabb és szabadidős tevékenységek az Ifjúsági Udvarban kaptak helyet, amelynek az alpolgármester a felelőse, ezért választották ezt új helyszínnek.

A főszervező szerint ez a döntés azonban nem érintett más sporttevékenységet, mert azok nem a főszínpadon kaptak volna helyet és eleve az Ifjúsági Udvarra voltak betervezve. Azaz csak Orbán-Barra Gáborra vonatkozott.

Érdeklődésünkre, hogy az önkormányzat részéről született-e meg a döntés, Knop Ildikó azt mondta, az önkormányzattal nem feltétlenül vannak alá vagy felé rendelt viszonyban. Egy szűkebb szervezői csapat hozta meg a döntéseket, amelyben az önkormányzat részéről Vargha Fruzsina alpolgármester is részt vesz, és a kérdésben a művelődésház és az önkormányzat is egységes állásponton volt. Annak a nevét pedig nem szerette volna elmondani, hogy ki indítványozta az új döntést, viszont azt elmondta, hogy nem az alpolgármester volt az.

Továbbá elmondta, részükről még áll a lehetőség, hogy Orbán-Barra Gábor az Ifjúsági Udvarban hajtsa végre a rekordkísérletét, hamarosan azonban programot és költségvetést zárnak, így rövidesen hivatalos választ szeretnének kapni tőle.

Fotó: Orbán-Barra Gábor Facebook-oldal
Fotó: Orbán-Barra Gábor Facebook-oldal

A sportoló szerint közrejátszhatott a városházát érintő bírálata is

Orbán Gabi élő videója alatt többen szolidaritást vállaltak a sportolóval, az egyik hozzászóló viszont azt kérdezte tőle, hogy előzőleg miért nem kötött szerződést a Szent György Napok szervezőivel. Ő viszont lapunknak azt mondta, gyerekkora óta ismeri Kopp Ildikót és Dancs Zsolit, nem is ez lett volna az első alkalom, hogy együtt dolgozik velük, ezért megbízott bennük. Ő viszont nem is a szervezőknek tudja be az időpont, majd helyszín módosítását, hanem a polgármesteri hivatal vezetőjének, mert gyakran kritizálta nyilvánosan az önkormányzat tevékenységét.

„Évek óta rossz a kapcsolatom a városvezetéssel, mert nem mindig tetszik, amit csinálnak és ennek hangot is szoktam adni. Amikor Antal Árpád polgármestert először megválasztották, éveken keresztül jártam hozzá, hogy az önkormányzat támogassa a részvételem nemzetközi versenyeken. Ez nem történt meg. Hat év után viszont már nem fogtam vissza magam, és elmondtam a véleményem a városháza munkájáról” – mutatott rá Orbán-Barra Gábor. Hozzátette, a Sepsiszentgyörgy városi imázsiroda egyik munkatársától azt is megtudta, hogy Antal Árpád polgármester tiltólistára tette, mondván, hogy amennyiben lehet, Orbán Gabi népszerűsítését kerüljék.

A sportoló szerint már a 2016-os Guinness Rekord előtt is kritizálta a városvezetést, de talán az lehetett az utolsó csepp a pohárban, amikor szóvá tette, hogy háromszoros világrekordját a Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala büszkén hirdette, noha egy banival sem támogatta a sportkarrierjét.

A polgármester nem hallott a kritikákról, de nem is tartja szempontnak a bírálatot

A történtek miatt megkerestük Antal Árpád polgármestert is, aki azt mondta, hogy Orbán-Barra Gábort eleve nem kellett levenni a nagyszínpadról, mert program szerint fel sem tették rá. Információi szerint pedig – a Sepsi OSK és Sepsi Sic sportolóihoz hasonlóan – Orbán-Barra is az Ifjúsági Udvar színpadán kapott volna helyet.

Azt is megkérdeztük, hogy a kritikus hangok közrejátszottak-e abban, hogy eleve nem tették fel Orbán-Barrát a nagyszínpadra, mint az 2016-ban történt, Antal Árpád azt válaszolta, hogy ő nem szembesült ezekkel a kritikákkal.

„Mindegyik sportolónak ugyanaz van felajánlva, ha pedig a Sepsi Sic és Sepsi OSK sportolóinak nem derogál az ifjúsági színpad, nem értem, hogy mást ez miért zavarna, de nyilván nem az én problémám, hogy ki, hogy éli ezt meg”

– mondta Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Hozzátette azt is, hogy 2016-ban sem az ő döntése volt, hogy Orbán-Barra Gábor a nagyszínpadra került, az pedig soha nem volt szempont az önkormányzat döntéseiben, hogy ki kritizálja őket és ki nem.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!