Fizetéstámogatást biztosít az állam a háború miatt kényszerszabadságra küldött dolgozóknak

2022. április 6. – 17:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az intézkedés az ukrajnai katonai konfliktus által közvetlenül és közvetett módon érintett cégekre egyaránt vonatkozik, a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak bérének 75 százalékát térítik meg.

Bértámogatást nyújt az állam az ukrajnai háború miatt tevékenységüket csökkenteni vagy felfüggeszteni kényszerülő vállalatok kényszerszabadságra küldött alkalmazottainak. Az erről szóló sürgősségi rendeletet szerdán fogadta el a kormány, tudósít az Agerpres hírügynökség.

Az intézkedés az ukrajnai katonai konfliktus által közvetlenül és közvetett módon érintett cégekre egyaránt vonatkozik, a kényszerszabadságra küldött alkalmazottak bérének 75 százalékát fizeti ki az állam ilyen esetekben – közölte Facebook-oldalán a munkaügyi miniszter.

A kormányülést követő sajtótájékoztatón Marius Budăi rámutatott, a kormány támogat minden olyan intézkedést, amely Oroszország szankcionálására irányul, de amellett is kiáll, hogy egyetlen román állampolgár sem szenvedhet ezek miatt, ezért fogadták el ezt a sürgősségi rendeletet.

A minisztérium közleménye szerint az intézkedés 2022. december 31-éig érvényes, és azon cégek alkalmazottai élhetnek vele, amelyek tevékenységét közvetlenül vagy közvetve befolyásolja, hogy az ukrajnai háború ellehetetlenítette az ügyletek lebonyolítását ukrajnai, oroszországi és fehéroroszországi gazdasági szereplőkkel.

A támogatásra azok a munkáltatók jogosultak, akiknek a kérelmezés hónapjában legalább 20 százalékkal csökkentek a bevételeik 2022 januárjához vagy a 2021-es év azonos hónapjához viszonyítva.

A becslések szerint az intézkedés 736 millió lejes terhet ró a költségvetésre. A támogatásra vonatkozó igényléseket az illetékes megyei munkaerő-elhelyezési ügynökséghez lehet majd benyújtani.

Támogasd a Transtelexet!

Az erdélyi közösségnek saját, független lapja csak akkor lehet, ha azt az olvasótábora fenntartja. Támogass minket akár alkalmi jelleggel, ha pedig teheted, állíts be rendszeres támogatást!

Támogatom!
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!